Virágkompozíciók, táncosok, zenészek, mutatványosok a debreceni virágkarneválon
2025. augusztus 21. 12:05

Tizenkét, több százezer élő és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi és több száz táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án az ötvenkilencedik alkalommal megrendezett virágkarneválon.

Augusztus 20. - A debreceni virágkarnevál

A hagyományos Nagytemplom előtti kenyérszentelés, az élményfutás és az oldtimerek felvonulását követően a karneváli menet élén ezúttal is a Szent Koronát ábrázoló kompozíció haladt, majd sorra vonultak el a mobil lelátók közönsége és az utcákat megtöltő közönség előtt a virágkocsik, köztük a művészeti csoportokkal.

A Nagyvárad és Debrecen együttműködésében készült Tükrünk a világra, hagyomány és megújulás című virágkocsi a szecesszió szellemiségét és formavilágát ünnepli, a kompozíción egy kecses hattyúpár, a szecesszió ikonikus állata jelent meg.

A Teva gyógyszergyár virágkocsija a mentősök, és azok előtt tisztelgett, akik nap mint nap életeket mentenek.

A virágkocsi a karnevál eddigi történetének egyik legmagasabb kompozíciója, amelynek különlegessége volt a virágpillangó hatalmas szárnyainak kitárása.

A Magyar Posta egy mitológiai jelenettel, Héliosz megjelenítésével fejezte ki köszönetét a hozzájuk bizalommal forduló ügyfeleknek, és a munkájukat egész évben kitartóan végző munkatársaiknak.

A 17 éves Fórum Debrecen bevásárlóközpont Batman bevetésen batmobiljával a Batman akcióban című interaktív kiállításra invitálta az érdeklődőket, a BMW Group Gyár Debrecen elektromos virágkocsija egy tehetségszínpadot jelenített meg, amelyen a hagyomány találkozott az innovációval.

Utóbbi installáció hat, virággal díszített elemét a cég a helyi közösség számára ajánlotta fel, így a műalkotás egyes részei tovább élnek majd debreceni közösségi terekben.

A BMW gyár duális képzésében tanuló diákok, a dolgozók, valamint a gyárban táborozók gyermekei is részt vettek a virágkarneváli felkészülésben.

Egyedülálló virágkocsival vett részt a karneválon az idén fennállásának 25. évét ünneplő Debreceni Vagyonkezelő Zrt.: a virágkocsi kilenc méhecskéje a holding tagvállalatait jelképezi, amelyek nap mint nap a város működéséért dolgoznak. A méhkaptár, amely köré a méhecskék gyűlnek, Debrecent szimbolizálta.

Az idén 10 éves Debreceni Szakképzési Centrum virágkocsija a holnap arcát megmutató tükör, az a jövőkép jelent meg rajta, amelyet a szakképzés, az innováció, a modern technológia és az önmegvalósítás lehetősége hozhat el - jelezték a kocsi megálmodói.

A Richter Gedeon Nyrt. idei kompozíciója azok előtt a bátor nők előtt tisztelgett, akik közösséget formáltak, és 1905-ben Debrecen első mentőautójára gyűjtöttek.

A CATL debreceni akkumulátorgyár virágkocsijának ötlete a kínai kultúrából merített: a kínai mitológiában a "feng-huang", azaz kínai főnix a béke és a felvirágzás jelképe. Úgy tartják, hogy a madár csak a legnagyobb békével és jóléttel vagy boldogsággal megáldott helyeken jelenik meg. A madarat és csibéjét bemutató virágkocsival a vállalat Debrecen előtt is tisztelgett, ugyanis a főnix a város újjászületésének szimbóluma.

Az időn és elemeken átívelő utazást szimbolizáló, "a hajnal sóhajától a holdfény ringásáig" tartó folyamatot megjelenítő kompozíció után a karneválok történetének első közösségi virágkocsija zárta a felvonulást.

Az Ölelés ereje nevű kompozíció különleges közösségi virágkocsi, amely az idei karnevál egyik legmeghatóbb üzenetét hordozta: az összefogás és az egymás iránti felelősségvállalás erejét - mondta el Dobos Zita, a Főnix rendezvényszervező igazgatója az MTI-nek.

Kiemelte, a virágkompozíció nem egy intézmény vagy vállalat nevében készült, a kocsi Debrecen város lakóinak közös alkotása.

A felvonulást megelőző napokban a debreceniek saját kezűleg helyezhettek fel egy-egy virágot a kompozícióra. A díszítéshez 240 cserepes virágot is örökbe lehetett fogadni, ezek a növények gondos debreceni kezekben nevelkedtek, hogy végül méltó díszei lehessenek a felvonulásnak - közölte.

A virágkocsikat hazai és külföldi művészeti csoportok kísérték. A huszonhárom magyar együttes mellett német, török, olasz, spanyol, francia, szerb, kínai, brazil és görög tánccsoportok színesítették a felvonulást.

Az idén is megtartják az éjszakai felvonulást, a Szent Anna utcától a Kossuth térig vonulnak majd a művészeti csoportok és a virágkocsik esti kivilágításban. A Debreceni Egyetem központi épülete előtti téren pedig a Magyarország jellegzetes kertjeit bemutató installációk között sétálhatnak az érdeklődők.
Az augusztus 20-ai eseményeket megelőző karneváli héten mintegy 350 programmal várták a szervezők az érdeklődőket, óvatos becslések szerint a karnevállal együtt csaknem 300 ezren keresték fel ezeket a rendezvényeket - mondta Dobos Zita, megjegyezve, hogy ezúttal is nagy sikert aratott a Galiba gyermekfesztivál.

A Kossuth téren minden este ingyenes nagykoncerteket tartottak, augusztus 20-án este a Halott Pénz zenekarral ünnepelhet együtt a debreceni virágkarnevál közönsége.

Borítókép: Szent Korona nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án. MTI/Czeglédi Zsolt

mti
Címkék:
  • Zelenszkijnek a végét jelentené – minden szempontból – a béke
    Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
MTI Hírfelhasználó