Elhunyt a legendás debreceni polonista

D. Molnár István irodalom- és művelődéstörténész, polonista, a Debreceni Egyetem nyugállományú intézet- és tanszékvezető egyetemi tanára 2026. január 30-án megtért Teremtőjéhez. Az 1974 és 2012 között a debreceni polonisztika termékeny időszaka az ő nevéhez fűződik.

Kép: magyarszemle.hu

A lengyel történelem aranykorszakai és tragédiái tanulságos párhuzamokat és különbözőségeket mutatnak a magyar történelemmel. A Lengyel–Litván Unió a korabeli Európa egyik legsikeresebb állama volt.

A Német Lovagrenddel és az Orosz Cári birodalommal is megküzdő Jagelló-dinasztia

históriája sorstükör. A gondviselés titka Lengyelország háromszori, trianoni mértékű felosztásának története, és a lengyel identitás fennmaradása idegen hatalmak fennhatósága alatt.

Joggal állítjuk, hogy a lengyel történelem, különösen a 19-20. századi, fontos ismereteket és a jövőt illető tanulságokat kínál nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem más nemzeteknek is. Egyetlen példát idézek: a

jelentős magyar segítség is hozzájárult ahhoz, hogy Lengyelország megvédje az első világháború végén visszanyert függetlenségét,

és megakadályozza a bolsevik forradalom nyugatra terjedését.

Sokan a közép-kelet-európai rendszerváltozás értelmi szerzőjének a lengyel pápát, II. János Pált tekintik. Megválasztásának ötlete a lengyel Zbigniew Brzezińskinek köszönhető, akinek a politikatudományban is jelentős a munkássága Jimmy Carter nemzetbiztonsági főtanácsadója volt 1977–1981 között. Tevékenysége az USA külpolitikájának számos kérdésében irányt jelölt, nem utolsósorban a kelet-európai reformtörekvések támogatásában.

D. Molnár István polonista, lengyelbarát művelődéstörténész, a Debreceni Egyetem nyugállományú intézet- és tanszékvezető egyetemi tanárának a munkásságáról dióhéjban. (Művelődéstörténész és nem kultúrtörténész. Kodály jól látta:

amióta megjelent a kultúr, ez a németből való hibrid szószülemény, azóta van baj

nálunk a kultúrával.) D. Molnár nevéhez fűződik a debreceni egyetemen 1974-2012 között létező polonisztika termékeny korszaka.

D. Molnár István Beregszászon született, görögkatolikus, amiről Széttört dió című elbeszélésében írt a Hitel 2020/8. számában. 1946-tól Sárospatakon élt és járt iskolába. Számára is kedves a pataki diáknóta: „Bodrog partján van egy város, én is laktam benne...” Számos, az 1945 előtti református időkből való pataki tanárral is találkozott. Számára kedves emlék a pataki Nagykönyvtár. Patakon Sub rosa lengyelül is értették a szót.

Lengyelhon Balassinak, Rákóczinak, sok magyarnak lett menedéke.

Vas István írja a Cambridge-i elégiában: „ma is hirdeti / Császárhűséggel a fekete tinta: / „Decapitato in Vienna.” – (lefejeztetett Bécsben, 1671. április 30)
D. Molnár felnőtt életének, munkásságának színhelye Debrecen: a „magyar kálvinista Róma”. A Református Kollégium az egész magyar oktatásügyre kihatott, Huszár Gál szavával:

„Magyarország és Erdély világító lámpása”.

Gulyás Pál ódát zeng a cívisvárosról, melynek művelődéstörténeti szerepe: „Debrecen, ó-kikötő, tájakat összekötő!”

Staniszlaw Worcel 1849-ből származó sorainak magyar fordítása olvasható a győri magyar–lengyel barátság emlékmű talapzatán: „Magyarország és Lengyelország két öröklétű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódnak és láthatatlanul egybefonódnak. Ezért egyikük léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”

A mai Debreceni Egyetem elődjén, a Tisza István Tudományegyetemen, már az 1930-as évek közepén elkezdődött a lengyel nyelv oktatása, amely addig tartott, amíg lehetséges volt – 1941-ig. Divéky Adorján professzor, aki Varsóból menekült Debrecenbe, 1939 és 1950 között Kelet-Európa történelmét tanította, a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok első neves kutatója tartotta ébren a lengyelek iránti érdeklődést.

Az 1956 nyarán, a lengyelországi történések hatására Dombrovszky József, akinek a neve is utal lengyel őseire, Debrecenben elkezdte a lengyel nyelv oktatását. Stúdiuma az orosz szakos hallgatók körében a legnépszerűbb volt az akkori Szlavisztikai Tanszéken, majd pedig a Szláv Intézetben is.

D. Molnár István Lublinban, Debrecen testvérvárosában, a Maria Curie-Skłodowska Egyetemen szerzett lengyel szakos oklevelet. 1984-ben Debrecenben létrejött a Lengyel Nyelv és Irodalom Tanszék, melyet D. Molnár vezetett, és 3 évig a Szlavisztikai Intézetet is irányította. Tíz éve, hogy Debrecenben nincsen lengyel tanszék. (Budapesten kettő is van.)

2012-ben az debreceni egyetem vezetése a lengyel szak iránti kis érdeklődésre és takarékosságra hivatkozva szüntette meg a lengyel tanszéket. (Pedig akkor már Nagy László Kálmán docens (CSc), vezette a tanszéket, sokáig intézetigazgatóként. Azóta a debreceni Szlavisztikai Intézet egyetlen orosz tanszékből áll.) Hallgatói 2 féléven át tanulnak lengyelül, azért is, mert más szláv nyelvet már régóta nem oktatnak. Hosszú szünet után, 2018-ban – nyilvánvalóan ideiglenes megoldásként – 2 éves, képesítést nem adó lengyel minor szakot indítottak, amelyet csak néhány teljes képzésű bölcsész szak hallgatói vehetnek fel.

Debrecenben a hallgatói létszám alakulása nem bizonyította az érdeklődés gyengülését. Másrészt nemcsak az ELTE-en, és több városban, így a katolikus egyetemen is vannak lengyel „mini-szakok”. A 2000-ben 3 egyetem és 4 főiskola egyesítésével létrehozott Debreceni Egyetem jelenleg a legszélesebb képzési palettával büszkélkedhet. Van anglisztika és amerikanisztika, német, francia, olasz tanszék, valamint holland, ahol anyanyelvi lektor is tanít. A magyar szakosok oktatásában vesz részt a Finnugor Nyelvtudományi Tanszék, amely finn és észt lektort is foglalkoztat. Egyértelmű, hogy a magyar-holland, magyar-finn és magyar-észt hivatalos viszonnyal összevetve jóval több és szorosabb az, ami minket a lengyelekhez fűz.

Az ezredéves magyar-lengyel kapcsolatokról, egymás segítésének tényeiről van szó,

amelyek nemcsak a két államot, hanem a két nemzetet is közel hozták egymáshoz.

A történelmi kapcsolatainkon túl figyelembe kell venni a lengyel kulturális, szellemi-lelki örökséget, kincseket. Lengyel földön született Kopernikusz, évtizedekig ott élt a kétszeres Nobel-díjas Maria Skłodowska, és Józef Rotblat, Nobel-békedíjjal elismert fizikus. Fryderyk Chopin, vagyis Szopen élete nagyobb részét a három szomszédos nagyhatalom által megszállt Lengyelországban, orosz területen élte le; művészete a lengyel zenében gyökerezik. (Kortársa, Liszt Ferenc nem beszélt magyarul, mégis joggal tartjuk honfitársunknak, mert ő magát, sőt gyerekeit is magyarnak tartotta.)

Közép-Kelet-Európában több lengyel író is Nobel-díjas: Henryk Sienkiewicz, Władysław Reymont, Czesław Miłosz, Wisława Szymborska és Olga Tokarczuk. Nekünk legalább még három lengyel földön született, legalább részben lengyel származású íróról is illik tudnunk, akiknek művei angolul vagy németül jelentek meg, akik rendre lengyel témákat is választottak. Ilyen Joseph Conrad, azaz Józef Konrad-Korzeniowski, valamint a Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer és a danzigi születésű németh író, Günter Grass, aki fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát is bemutatja.

Egy érdekesség: a világháborúk között alkotó Stanisław Ignacy Witkiewicz formaújító dráma- és regényíró 5 színpadi műve olvasható a Drámák című magyar kötetében (1973). Közülük régebben néhányat be is mutattak színházaink. A Belzebub szonáta (1925) csak nemrég talált fordítóra, pedig szerzője ajánlásként írta a műve elé: „Történik a XX. században Magyarországon.” Az abszurdnak nevezhető, szórakoztatva komoly darab főhőse Szentmichályi (!) István, aki a „tiszta zene” megalkotása érdekében

Belzebubbal szövetkezik, és vele száll alá az „Ős-Buda-Vár” mulatóra emlékeztető pokolba.

Szerepel benne Fajtcsacsy Hilda budapesti „démoni” operaénekesnő, az ártatlan, ám férfiszívtipró Cseres Krisztina, Szakályi báró, a megye legjobb lövésze és a származására büszke, sznob anyja. Egy dél-amerikai figura a Szilvia hajóval érkezik, ami a Csárdáskirálynőt juttatja eszünkbe. A dráma központi gondolata máig aktuális: az egymást kizáró esztétikai és erkölcsi értékek közötti választásra kényszerülő ember tragédiája.

A világszerte nagyra értékelt, a legrangosabb díjakkal elismert lengyel filmművészetet Andrzej Wajda neve fémjelzi. A legjobb lengyel filmek szorosan kötődnek mind a lengyel nemzeti irodalomhoz, a távoli és közeli történelemhez is. Szíjártó Imre (habilitált doktor) ennek tudatában írja tanulmányait, például a Szolidaritás vezetőjéről, a Nobel-békedíjra (1983) méltónak talált Lech Wałęsáról készített filmekről.

Mirosław Szumiło a százegy évvel ezelőtt a szovjetek ellen vívott varsói csatának döntő jelentőséget tulajdonít, amelyet már 1931-ben felismert Edgar Vincent d’Abernon brit diplomata is. Szumilo tanulmányában, ilyen már ritkán fordul elő, Lenin 1920-as véleményét idézi: „A lengyel háború a legfontosabb fordulópont volt nemcsak Szovjet-Oroszország, de az egész világ politikájában is. […] Ott, Európában minden elfoglalható volt. De

Piłsudski és lengyeljei példa nélkül álló, gigantikus csapást mértek a világforradalom ügyére.”

Lublin és Debrecen közötti kapcsolatot erősítette az 1956-ban onnan küldött vér és egyéb segítség, amelyről évtizedekig nem lehetett említést sem tenni. A már 70 és 80 év körül járó korosztályunk, amelynek maradéka még az úton poroszkál, az 1960-as 70-es években a szabadabb szellemi légkörű Lengyelországba szívesen járt.

Egyesek az ifjúsági klubok, a jazz, mások, a tájékozottabbak a kísérletező színház vagy a modern képzőművészet kedvelőiként. Máig ismerős a színházi rendező és teoretikus Jerzy Grotowski, vagy sokoldalú festő, díszlettervező, színházigazgató, szerelvény- és Happenings-művész Tadeusz Kantor, amint a drámaíró Sławomir Mrożek neve közismert, darabjait szívesen játszották a magyar színházak.

Az 1980-as években sokan kísérték figyelemmel a lengyel ellenzéki megnyilvánulásokat, az alternatív művészetet, a „földalatti”, a szamizdat kiadványokat. Egybehangzó vélemény: Lengyelországban rendre olyan baráti fogadtatásban volt részünk, hogy panaszra sosem volt okunk.

Nagy Lajos magyar és lengyel király emlékezete és lányának, Szent Hedwignek a kultusza összeforrt a litván kereszténységgel. Erre a ma is élő-eleven örökségre csupán egy egri vonatkozású példát idézek: az egri Dobó téri Minorita templom plébánosa Pawel Cebula, aki az

Esterházy János boldoggá avatását szorgalmazó bizottság oszlopos tagja.

A Bethlen Gábor Alapítvány 2014-ben Márton Áron Emlékérmet adományozott Pawel Cebula ferencrendi szerzetesnek, aki csendben és hatékonyan szolgálja a magyar és lengyel barátságot, aki büszkén vallja:

anyám litván, apám lengyel, a szívem pedig magyar.

Amióta megkapta a magyar állampolgárságot, már nem csak papként tartja magát magyarnak. Azért jött Magyarországra, és szolgál missziós országgá vált hazánkban, hogy megköszönje: Nagy Lajos és lánya, Hedwig érdemeit a lengyel és a litván nép nevében.)

Csupán megemlítem: a „tejtestvérek” eszme megalkotója, Németh László tízezer oldalt fordított orosz, cseh, lengyel, német, angol, norvég és más nyelvekből. Korabeli közép-kelet- európai korjellemző problémáit veti fel Jaroslaw Iwaszkiewicz Puskin-drámája, címe: Maskarada – Álarcosbál. Melodráma 4 felvonásban, premierje 1938-ban Varsóban, a Teatr Polski-ban, volt. Mihail Bulgakov Puskin utolsó napjai (Последние дни. Александр Пушкин, 1940) Ezeknek a magyar párja Németh Csapda című (1966) Puskin-drámája, amelyben a költő élete: „kozák-tánc gúzsba kötve”. Jellemző, ahogyan a cári önkény Puskin arcvonásaiban cenzorként tetszése szerint válogat.
A debreceni egyetemi lengyel műhelyének egyik tanulságos eredményéről, a magyar, lengyel és orosz irodalmi sajátosságokat összevető PhD-disszertációról mogyoróhéjban szólok. Czövek Ágnes (PhD, 2008) vállalkozott, a „Bezörgetek a menny kapuin…” A vers mint imádság a XIX-XX. század fordulójának és a XX. század első felének lengyel és orosz költészetében című PhD-disszertációjában. A műhelymunkára példa, az akkor még létező debreceni lengyel tanszék és a disszertáció szerzője igyekezett becsatlakozni a nemzedékek feladatát képező, fontos és közös közép-európai irodalomtörténeti folyamatba.

Akik az egyetemi szakok indítását kezdeményezik, gondoljanak egy nagyon is gyakorlati szempontra: a szláv nyelvek rokonságára. Aki a negyvenmilliónyi európai lengyel nyelvét megtanulta, elég jól érti a többi nyugati szlávokat, a szlovákot, cseheket, szlovéneket, horvátokat. Ha ismeri a cirill betűket, az ukrán és a belarusz, vagyis fehérorosz nyelv megértésével sincs sok gondja, mert használói évszázadokig egy állam lakói voltak. Az orosz nyelv sincs igazán távol a lengyeltől. Még a déli szláv nyelveken írt szövegekből is sokat meg lehet érteni bármelyik nyugati szláv nyelv alapos tudásának a birtokában. Debrecennek indokolt és jogos ambíciója, hogy központja legyen egy olyan régiónak, hatásövezetnek, amely nemcsak 4 északkelet-magyarországi megyét foglal magában, hanem – fontosnak tartva a magyar kisebbség sorsát – Erdély és Ukrajna, sőt Kelet-Szlovákia régiót alkotó részét is. Ez a régió Kárpátalján összeér a három, tartomány méretű vajdaságból álló kelet-lengyelországi régióval, amelynek központja Lublin. Határos Ukrajnával, Belarussziával és Litvániával, ahol lengyelek százezrei is élnek. Mind kulturális, szellemi, mind turisztikai és kereskedelmi szempontból hasznos lenne a két régiónak az együttműködése, amit megkönnyíthetne a lengyel nyelv tanulása is.

Egy érdekesség a debreceni lengyel nyelvoktatásról, hallgatói utánpótlásról. Az 1970-es évek közepétől századunk elejéig lengyel nyelvoktatás folyt a debreceni Csokonai gimnáziumban. Palchuber Károly francia-orosz szakos nyelvtanár DEAC futballkapusaként, cserekapcsolat keretében járt Lublinban. Az ott tapasztaltak hatására lengyelül is megtanult, felsőfokú nyelvvizsgát tett, elévülhetetlen érdeme, hogy a lengyel nyelvet tanított.

Debrecenben is van Lengyel Önkormányzat. D. Molnár István lehetségesnek tartja, hogy a 3 északkeleti magyar megyeszékhely egy-egy középiskolájában összegyűjtve az érdeklődő tanulókat, sőt Hajdúszoboszlón is legyen lengyel nyelvoktatás. Ezt igényelné a régióba, főleg annak fürdőibe és a Hortobágyra látogató lengyelek növekvő száma is, remélve, hogy a 2020-as évi járvány nem ismétlődik meg.

A lengyel himnusz történetének nekünk, magyaroknak fontos tanulságairól. A Jeszcze Polska... magyarul:

„Nincs még veszve Lengyelország, / Míg mi meg nem haltunk, / Hogyha földünk elrabolták, Visszaszerzi kardunk.”

A napóleoni háborúk idején a Lombardiában harcoló Lengyel Légió katonái a Dabrowski-mazurkát, Józef Wybiczki tipikus induló dalát énekelték: „Lengyelország még nem veszett el…” A lengyelhon 1797-ben nem létezett a térképen, de a lengyel katonák hitték és énekeltek: ha győztesen hazajutnak, újra lengyelek lesznek. (A Dabrowski-mazurka 1926-ban vált lengyel állami himnuszává.)

Alojzy Felinski 1816-ban, Sándor cár lengyel királlyá koronázásának első évfordulójára írt és publikált, dinasztikus himnuszokra emlékeztető, Boże, coś Polskę – Isten, ki Lengyelhont… kezdetű költeménye a katolikus lengyelek kedvelt egyházi, templomi éneke, nemzeti imádsága. Istent, Lengyelhont és a szabadságot hangsúlyozza. A XIX. században már nálunk is jól ismerték, a meghonosodott változatban és refrénnel énekelték is:

„Szent oltárodnál térdre hullva kérünk, szabad hazánkat, oh add vissza nékünk”.

– A Mária-tisztelő Hunyadi János harc közben a rózsafüzért a csuklójára kötve viselte. Eleink „Jézus, Mária” szent nevét szokták segítségül hívni, a bajban, ha hosszabb útra indultak, ha valami nagy dologba belefogtak: „Jézus, Mária szent nevében”.)

A szomszédos „tejtestvérek” Jézus-hívő és Mária-tisztelő népek. Máriát régi horvát imakönyvekben Horvátország legszebb ékszerének nevezik. Egy zágrábi énekeskönyv Horvátország ősi pártfogójának, a zágrábi egyház dicsőségének, Horvátország közbenjárójának, a leghűségesebb anyának titulálja. A horvátok köszöntésükben az Úrjézust és a Szűzanyát együtt üdvözlik: Hvaljen Isus i Marija (Dicsértessék Jézus és Mária).

A Bogurodzica (Istenszülő) a Boldogságos Istenszülőhöz szóló ősi lengyel himnuszt, Jan Dluglasz krónikaíró 1410. július 15-én jegyezte fel. (Már nem ószláv, hanem lengyel nyelvű, gregorián zeneiségű költemény.) Ezt a gyönyörű Mária-himnuszt énekelték a lengyel lovagok a grunwaldi/tannenbergi és 1444-ben, a várnai csata előtt is. Sobieski szárnyas, nehézpáncélos (huszárjai is ezt énekelték, amikor a Bécset ostromló török sereg elindította utolsó nagy rohamát. Ez a Mária-himnusz volt a harcba induló lengyel nemesek imádsága.

Konklúzió: a szerb és bolgár ellentéteken túlnézve Nagy László a bolgár költészetből kb. annyit fordított, mint amennyit a délszláv lírából is. Joggal vallotta: a szomszédos népek nyelvét, kultúráját ismerjük és szeretjük a létfontosságú megértés jegyében.

Az áldáskívánás magyar–lengyel példája a világ teremtett rendjéhez tartozik. Időtlenséget kifejező időhatározója az örökké (in aeternum) áldáskérő fohász:

„Polak, Węgier, dwa bratanki / I do szabli, i do szklanki /

Oba zuchy, oba żwawi / Niech im Pan Bóg błogosławi.”

D. Molnár Istvánt fogadja kegyelmébe az Ég! Isten áldja emlékét, segítse Szeretteit! Legyen üdvössége az Égben, áldott az emléke itt a földön!

Cs. Varga István