A Balaton helyzetéről, a magasházak és lakóparkok ügyéről, a rakpart kérdéséről, az építészet csatatérré válásáról, valamint az életterek pszichés hatásairól is szó volt a Hely.hu Helyzet podcastjában, ahol Lánszki Regő országos főépítész vendége Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar – Jövő Fesztivál alapítója volt.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Nacsa Lőrinc felidézte, augusztus 20-át az aktuális politikai érdekeknek megfelelően sokszor megpróbálták megváltoztatni, más jelentéstartalommal megtölteni, átnevezni, de valódi értékét sosem tudták kitörölni a magyar emberek szívéből.
Simicskó István úgy fogalmazott: miközben körülöttünk népek tűntek el, birodalmak omlottak össze, mi, magyarok mindent túléltünk, megmaradtunk, a nemzetnek mindig sikerült talpra állnia.
A találkozón részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Habsburg György, Magyarország leendő madridi nagykövete - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.