Az Európai Parlament legutóbbi ülésén ismét napirendre került az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) jövője. A vita középpontjában a gazdák adminisztratív terheinek csökkentése, a bürokrácia visszaszorítása és a támogatási rendszer egyszerűsítése állt. Dömötör Csaba, a Fidesz és a Patrióták Európáért pártcsalád EP-képviselője azonban felszólalásában arra figyelmeztetett: miközben Brüsszel apró lépésekben próbál javítani a helyzeten, a nagy döntéseivel valójában épp az európai gazdákat sodorja veszélybe.
"Magyar Péter és a Tisza Párt tulajdonképpen semmiről nem mond semmit. Nem mond semmit Ukrajnáról, nem mond semmit a Pride-ról. Egyetlen releváns témáról sem mond semmit. Meddig tartható ez fenn?" - fogalmazott a Gondola kérdésére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusványoson.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A fiatal felnőttek érdeklődésének újjáéledését nemcsak Észak-Írországban, hanem Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és az Ír Köztársaságban is észlelték. Nagy-Britanniában a jelenséget „csendes ébredésnek” nevezik.
Az Izvesztyija értesülései szerint az Európai Unió fokozza erőfeszítéseit, hogy megnehezítse a tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészületeit. Miközben Washington enyhítette Moszkvával szembeni retorikáját, Brüsszel a 19. szankciócsomag bevezetéséről tárgyal, és negatív hangulatot próbál kelteni a budapesti találkozó előtt.
Moszkva szerint „lehetetlen felfüggeszteni azt, ami soha nem is volt megbeszélve” – reagált Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a nyugati sajtóban megjelent hírekre, miszerint elhalasztották volna Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tervezett találkozóját.