Iszkander-telepítés – AKIpress.com

Oroszország átadta Fehéroroszországnak a nukleáris fegyverek szállítására alkalmas Iskander rakétarendszert, és július 1-jén befejezi a taktikai atomfegyverek tárolására szolgáló tároló építését a köztársaság területén – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija-24 tévécsatornának. Stier Gábornak, a moszkvater.com főszerkesztőjének tett föl kérdéseket a Gondola.

– Főszerkesztő úr, a Nyugat hollywoodi propagandamódszerekkel előállított színes forradalommal foglalta el Ukrajnát, Moszkva most ugyanettől brutális atomelrettentéssel akarja megvédeni Fehéroroszországot. Itt lényegében a soft powerrel a hard powert állítják szembe. Miért füllent az, aki azt állítja, hogy ő már most látja, mi lesz ennek a vége?

- Aki azt állítja, hogy látja ennek az eszkalációnak a végét, az önmagát is becsapja. Az a bizonyos húr ugyanis oly mértékben feszül – jelenleg elsősorban a nyugati oldal feszíti –, hogy a bábokat valójában mozgatók akarata ellenére is elpattanhat. Már csak azért is, mert Ukrajnától a baltiakon át Lengyelországig vannak olyan országok a térségben, ahol jobb híján akár egy harmadik világháború kirobbanásának veszélyeztetésével is van igény a háború kiterjesztésére. Ami pedig Belarusz megvédését illeti, szögezzük le, hogy Oroszország mindenek előtt önmagát akarja megvédeni. Belarusznak ebben geostratégiai elhelyezkedése miatt kiemelt szerepe van. Kiemelkedően fontos állam, egyfajta előretolt helyőrség az Oroszország és a NATO között elhelyezkedő puffer zónában. Ez a szerepe Ukrajna kiesésével, pontosabban ellen-Oroszországgá válásával még inkább megnövekedett. Moszkva tehát nem hagyhatja, hogy Minszkben is fordulat következzen be, és az ország Ukrajnához hasonlóan nyugati befolyás alá kerüljön.

Nem teljesen értek egyet azzal, hogy jelenleg a Kreml a soft powerrel a hard powert állítja szembe. A taktikai atomfegyver telepítése egyrészt egy folyamat, másrészt a bejelentésére akkor került sor, amikor a britek eszkalálva a helyzetet szegényített uránt tartalmazó lőszerek szállítását emlegetik, a NATO fontolóra vette csapatok küldését Ukrajnába, a NATO-tag Lengyelország pedig közölte, hogy kész csapatokat küldeni Ukrajna megsegítésére, ha Kijev többé nem tudna ellenállni az orosz előrenyomulásnak.

Bár az információs háború részeként a nyugati fősodor média most azt kommunikálja, hogy nukleáris háborúval fenyegetve Európát Moszkva eszkalálja a helyzetet, valójában csak válaszol a nyugati provokációkra, a NATO lépéseire. Arra, hogy a NATO-katonák tízezreivel és egyre több fegyverrel erősíti meg a keleti szárnyát, Finnország és Svédország a szövetség tagja lesz, az ukrajnai háborúban pedig egyre feszül a húr. Az egyébként orosz ellenőrzés alatt maradó nukleáris fegyverek elrettentik a NATO-t tömeges élő erő bevetésétől Ukrajnában, egyszersmind ellensúlyozzák a Nyugat-Európában telepített amerikai atomfegyvereket. Ne felejtsük el azt sem, hogy a hezitálást a Nyugat az elmúlt egy évben az orosz gyengeség jeleként értelmezte, így Moszkvának erőt kell mutatnia ahhoz, hogy elgondolkoztassa a további lépésekről a NATO döntéshozóit. A jelenlegi helyzet ismeretében ezt akár még elegáns válasznak, figyelmeztetésnek is nevezhetjük.

– A putyini döntés egyértelműen eszkaláció, hiszen földrajzilag is tágítja a műveleti területet az Iszkanderek telepítésével, legénység kiképzésével; ráadásul a brit urán-provokációra ez most egy Iszkander-válasz: a nukleáris tényező erősítése a másik oldalról is. Mekkora az esély arra, hogy a felek értsenek a helyzetből, és ne feszítsék tovább az atomhúrt?

- Ahogy már mondtam, ez a jelenlegi kiélezett helyzetben logikus és racionális válasz a nyugati lépésekre. Egyébként pedig ez a lépés éppen az elrettentést, atomháború az elkerülését szolgálja, tehát azt, hogy ne feszüljön tovább a húr. A hidegháborús történelmi tapasztalat az, hogy a felek szoktak érteni az ilyen figyelmeztetésekből. Az mindenképpen megnyugtató lehet, hogy mind az Egyesült Államok, mind pedig Oroszország szeretné elkerülni az atomháborút. Ehhez persze az is szükségeltetik, hogy az érintettek ne hozzák egymást olyan helyzetbe, amely a másikat kétségbeesett lépésekre késztetheti. Nyugalomra, jó idegekre, reálpolitikai megközelítésre van tehát ebben a helyzetben szükség. Ez manapság messze nem minden politikust jellemez, számomra azonban úgy tűnik, hogy a sajtó van a legkevésbé tisztában azzal, hogy mit beszél, hiszen eszközzé válva a háborús felek kezében sokszor felelőtlenül fokozza hisztérikus hangulatot.

– Mi lehet az oka, hogy a Kelet meg sem kísérli hollywoodi jellegű módszerekkel ellensúlyozni a Nyugat invázióját: nem próbál kulturális ellencsapást mérni a celebekkel, ripacsokkal való befolyásszerzésre?

- Az ok nagyon egyszerű. Nincs erre eszköze, lehetősége, és a politikai kultúráját sem ez jellemzi. A nyugati információs térből, közéletből nemcsak az orosz narratívát tiltották ki, hanem időlegesen még az orosz kultúrát is. Moszkva így leginkább a nyugati társadalmak józanságában, valamint abban bízhat, hogy ez a politika kontraproduktív lesz. Egyelőre itt még nem tartunk.

Molnár Pál