2013-ban a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a MIT Heves Megyei Tagozata, az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár összefogásával, az Egri Fertálymesteri Testület támogatásával, jubileumi emlékkiállítással, konferenciákkal, koszorúzással, rendezvénnyel, hármas tanulmánykötettel emlékezett Gárdonyi Géza és Bródy Sándor születésének 150. évfordulójára, Kálnoky László születésének pedig a 100 éves jubileumára. A Hungarovox Kiadó, Kaiser László és Pereszlényi Helga jóvoltából, „fényre bábáskodta” az In memoriam könyv-triptichon kiadványait: egy-egy Gárdonyi-, Bródy- és Kálnoky-emlékkönyvet. Gárdonyi Géza: „Agyagedénybe zárt Isten-sugár”; Bródy Sándor: „Születtem Egerben, amire büszke vagyok”; Kálnoky László: „Visszazengtem a világ hangjait”.

Bródy Sándor (1863. július 23. – 1924. augusztus 12.) magyar író, drámaíró, publicista, Egerben, a Kacsapart utcában született, zsidó kereskedő családban – Bródy Jakab és Blau Katalin gyermekeként.

 

Az író szülőháza Egerben – wikipedia

Apja gabonakereskedő volt, egy ideig ő kezelte az egri érsekség gabona-értékesítését is. A mindig Kossuth-párti megyei és érseki város patrióta polgáraként 1848-as nemzetőr volt. Sándor fia írja róla: „Kényelmes és gőgös török-magyar zsidó volt az apám és én az ő fia vagyok”. Fiatal gyermek, amikor apja tönkrement, és hamarosan meghalt. Bródy Sándor tizenöt éves korától szakadatlanul kemény munkával kellett, hogy eltartsa magát, később pedig igencsak népes családját is.

Korának ünnepelt írója, a fiatal írónemzedék lelkes, ötletgazdag, vitára mindig kész vezéralakja. Nagy feltűnést és visszhangot keltett Nyomor c. novelláskötete (1884) és Faust orvos c. regénye (1888). Kortársai közül sokan a magyar Zolát látták benne. 1900-ban Fehér Könyv címen irodalmi és publicisztikai havi folyóiratot adott ki, minden számát egyedül írta. Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával 1903-05 között a Jövendő című hetilapot szerkesztette, amelyet az irodalomtörténet-írás a Nyugat előfutárának tart. 1905 nyarán, a Semmeringen öngyilkossági kísérletet követett el. Felgyógyulása után ismét újságíróként keresi kenyerét: a Pesti Hírlap, A Nap, Az Újság, később Az Est munkatársa. Molnár Ferenc mondta neki: „Sanyi bácsi, én öngyilkosság ügyében csak attól fogadok el tanácsot, akinek már sikerült...”

Humora jellemzésére két anekdota. Az első Gárdonyi és Bródy gasztrobarátságáról szól, amelyet Szekeres Melinda foglalt össze: „Bródy igazi ínyenc hírében állt, sőt főzési tudományáról is ódákat zengtek a korabeli írók, barátok. Nagy kalandozásaihoz azonban elegendő volt egy kis kenyér és persze a hamisítatlan magyar szalonna is. Ezeket az egyszerű, őszinte ám annál ízletesebb étkeket nem más mint Gárdonyi Géza hozta neki Eger városából. Krúdy Gyula úgy emlegette ezt az egri kenyeret mint a legjobbízűt, amit valaha evett. Mikor Gárdonyi Pestre érkezett, mindig hozott író barátjának egy nagy ötkilós kerek, kovászos kemencés kenyeret meg egy tábla szalonnát, amit aztán a Budai Vár tövében a Mélypince törzsasztalánál átadott. Bródy abban a pillanatban megszegte a kenyeret és elkezdett csipegetni a szalonnából bicskájával. Közben Gárdonyit bosszantotta kérdéseivel, hogyan tudta idáig úgy elhozni a szalonnát, hogy nem lett zsíros a kabátja. Hálából a finom csemegéért ebédre invitálta az egri remetét, aki nem győzte visszautasítani az ajánlatot, mert egyrészt gyomor problémái voltak, másrészt fukar természetű ember hírében állt. „Egyszerű menü lesz, egyfogásos” – nyugtatgatta Bródy. Persze a valóság ezzel köszönőviszonyban sem volt. Az étteremben a pincér hatalmas fatálakon hordta be a pompás sülteket, primőröket, borokat, kávét, francia pezsgőt, mindent mi szem-szájnak ingere. Gárdonyi egy-két falatot ízlelgetett csupán e csodás menüsorból. Fizetéskor persze úriemberekhez méltón megfelezték a számlát. „No, édes Görém, ízlett az ebéd?” – kérdezte Bródy: „Ízlett, Sándorkám – válaszolta Gárdonyi –, de ezentúl majd külön ebédelünk.”

A másik anekdota Bródy férfidivat-kedvelését, öltözködését és kártyaszenvedélyét példázza: „Hatvanévesen is sokat adott megjelenésére, a férfidivatra. Kártyázás közben arról kvaterkázott, hogy az nem is úriember, aki hosszú alsónadrágot visel. Amikor kártyapartnere figyelmeztette, hogy neki is kilóg egyik nadrágszára alól az árulkodó gatyamadzag, nonsalansszal azt felelte: – „Az nem az én lábam.” (Nonsalansz: könnyed nemtörődömséget, hanyag fesztelenséget jelent.)

Bródy újszerű, modern stílusával számos újdonságot hozott a magyar regény-, novella- és drámairodalomba. Jelentős alkotása többek között a Jókai-típusú, fordulatos és szemléletes, romantikát idéző Hófehérke című regény (1894), méltán elismert Az ezüst kecske (1898) A nap lovagja (1906). Hőse Asztalos Aurél újságíró, karrierista, jelentéktelen fiatalember, aki úr akar lenni. A cinikus, mindenre kapható, közepes képességű zsurnaliszta mindent elkövet, hogy a felsőbb társadalmi rétegbe feltornázza magát. Terve kis híján sikerül – egy öreg Habsburg herceg szeretőjének hálószobáján át.

A Bródy Sándor Könyvtár Egerben – varosom.hu

Bródy újító, kezdeményező regény-, novella- és színműíró művészete hatott Krúdyra, Móriczra, Molnár Ferencre, Szomory Dezsőre is. Színművei, A dada (1904), A tanítónő (1908), A medikus (1911) nagy sikert arattak. Mikszáth is nagyra becsülte tehetségét, munkaerejét, termékenységét. Móricz találó jellemzéssel ismerte el jelentőségét: „Téged az Isten jókedvében teremtett, Bródy Sándor.” Ady neki dedikálta a Város megvétele után című versét: „Bródy Sándornak küldöm, a legszebb, legigazabb magyar poétának, Sándor bátyámnak, ki talán nem is tudja, hogy mennyi mindent csinált és folyatott le e csatornátlan országban.”

Feszty Árpádné – Laborfalvi Róza leánya, Jókai Mór fogadott lánya – a férjével együtt jó barátságot ápolt Bródy Sándorral és családjával. 1930-ban, a Nyugatban írta: „Én azoknak a sorába állok, akik, úgy, mint én, szeretnék lehúzni emlékéről azt az ízléstelen anekdotaruhát, amit »Sándor bá«-nak hívnak. »Sándor bá« nem létezett. Az csak álruha, maskara volt, amibe el akart bújni önmaga és főleg: a halál elől. (...) Es ekkor vette fel az anekdotákkal, viccekkel, nyegleségekkel kihímzett »Sándor bá« maskarát.”

Bródy István 1963-ban, egy interjúban, amely a párizsi Irodalmi Újságban jelent meg, így beszél apjáról: „A köztudatba úgy ment át az alakja, mint a századeleji bohémé, aki a nők barátja volt. Mintha Bródy Sándornak főfoglalkozása maga az élet lett volna s az irodalommal csak úgy mellékesen foglalkozott volna. Ez nem az igazi arca apámnak. Nagyon sok ellentmondás volt benne. Élete örökös harc volt temperamentuma és életfilozófiája között. Bő vére hajtott az élet örömei felé, kergette a párbajokba, hívta a rivaldafénybe. Gondolkodásmódja viszont aszketikus volt. Az emberiség gyógyíthatatlansága ellenére örök belső kívánsága volt, hogy mégis gyógyítson.”

Kosztolányi találóan jellemezte, értékelte Bródy prózájának „költőiségét”: „Gyönyörű prózáját csak mértékbe kellett volna írni, hogy verssé legyen. Csupa tűz, csupa láz, csupa élet volt. (...) kevesen írtak oly szépen magyarul, mint ő. (...) ő Heves megyei magyarságának eddig nem láttam mását minálunk.” És másutt:

„Erdélyi szavakból, budapesti szólásokból egy új nyelvet gyúrt, amelyet senki se beszélt és beszél, magasabb nyelvet, akár a versek nyelve, és azóta rajt a márkája, az övé , egészen az övé.”

Az egri diákok. Két magyar Robinson története. Az ifjúság számára (1894) írója már gyerekkorában megismerte az „Emberségről példát, vitézségről formát” eszményét. Művészi hajlama a színjátszás, szobrászat, festészet, versírás iránt jelentkezett először: „Az egri hegyekben valami puha kőre találtunk, amiből tollkéssel is lehetett figurákat faragni. Mi sem akadályozhatott meg abban, hogy képfaragó legyek. A versírás azonban kerülgetett mégis, de nem nagy erővel, hiszen kötelesség, pensum is volt egyszersmind.”

Az arckép vallomásaiban meghatott szavakkal vall az egri ciszterci Alma Materről, amelynek 1874–1876 között tanulója volt: „Tizenhétéves koromban én még nem tudtam, mely pályán terem számomra babér. De hogy terem valahol, azt sejtettem, mint sejti minden gyorsan növő siheder, aki szerzetes gimnáziumba járt, hol a deklinációval egyidőben ojtják be szívébe a dicsvágyat is. (…) Szobrász akartam lenni, sokféle okból. Először is azért, mert a gimnázium terasza tele volt szentek kőszobraival, melyeknek a kifaragása nagy és szép munkának tetszett nekem; és a városban is találkoztam fehér kőemberekkel, apostolokkal és mártírokkal, akik mosolyogtak, intettek, híttak, éltek. (…) Sokkal több baj volt a piktori hajlamokkal. Ezeket izgatta az egész város, melynél festőibbet nem látott még akvarellel dolgozó ifjú ember. Völgyben fekszik, telis tele nagyon korán nyíló gyümölcsfákkal. Körülveszi a várost hegy, domb, olyan színű, mint az aranyos gyík háta. Messziről kék hegyeket szel derékon a felhő. (…) Maga a város is csupa kész festmény…”
Bródy Sándor/Alexander Brody, az író Bródy Sándor unokája – neves üzletember, reklámszakember, mecénás – családja számos művésztagjához hasonlóan nyomot hagyott maga után. Eger díszpolgáraként is szívén viselte nagyapja kultuszát. Rámutatott arra is, hogy Krúdy és számos magyar író mellett Bródy fiai is szépen, hitelesen írtak apjukról. Hunyady Sándor Családi album c. emlékezésében tömören jellemezte apját: „kísértetiesen szomorú, izgatottan kétkedő életet formált magának, egyenesen tragikus fináléval.”

Történt egyszer, hogy Sződemeterbe, Kölcsey partiumi szülőfalujába igyekezve – a szatmárnémeti, kultúraszervező Muzsnay Árpád jóvoltából – tiszteletünket tettük Bródy Sándor édesanyjának a sírjánál, aki a szatmárnémeti temetőben nyugszik. Egy kis egri csapattal együtt koszorúztunk, fejet hajtottunk, emlékeztünk. Blau Katalin síremlékének héber és magyar nyelvű feliratát betűzgettük. Tudatosítottuk, milyen csodálatos lelkületű erős asszony, mulier fortis lehetett. Sándor fiát tizennegyedik gyerekeként szülte! Családjáért, gyerekeiért élt. Őrá valóban érvényes: CARITAS NUMQUAM EXCIDIT — „A SZERETET SOHA EL NEM MÚLIK” (1Kor 13,8)

Gárdonyi és Bródy barátságába erőst beépült Eger iránti csodálatos szeretetük. A két jó barát szobra az egri Érsekkert Múzsák ligetének dísze. Varga Imre szobrászművész alkotása nemcsak emlékállítás, hanem panteonizáció és vizuális reprezentáció is. Gárdonyi nevét viseli az egri színház, Bródyét a Városi és Megyei Könyvtár, az író szülőházát emléktábla jelöli a nevét viselő utcában...

Emlékezetes, lélekemelően szép pillanat volt, amikor Alexander Brody, Bródy Sándor unokája és Keller Péter, Gárdonyi dédunokája, az egri Bródy Sándor Könyvtárban, egy találkozón ünnepélyesen kezet fogott. Megújították, Bródy Sándor Gárdonyi halála után tett kérését, a két család közötti szép hagyományt: a Bródy-fiúk keressék fel a Gárdonyi-fiúkat és fogjanak kezet.

Ady szerint Bródy Sándor „színes, pompás lelkületű mestere a magyar irodalomnak. (…) A hevesi televénynek minden csíragazdagsága benne van az ő lelkében.” Számos alkalommal tett bizonyságot szülővárosa iránti, lokálpatrióta szeretetéről: „Születtem Egerben, amire büszke vagyok” Bródy egy másik, finom öniróniával fűszerezett önjellemzése: „Én nem akartam semmit. Díszt, állást, rangot, semmit. (...) Egy dicsőségre gondoltam mindösszesen: ha egyszer valami olyan nagyszerű dolgot írnék – véletlenül –, hogy megemlékeznének rólam egri barátaim...”

Cs. Varga István