Az egrivé lett Gárdonyi Géza és az egri születésű Bródy Sándor egyaránt 1863-ban született. Egyívásúak voltak, a szó szoros értelmében is: kenyeres pajtások. Amikor Gárdonyi Pestre utazott, rendszerint magával vitt egy nagy egri, ötkilós, kerek, kovászos, kemencés kenyeret, meg egy tábla szalonnát, amit aztán a Budai Vár tövében, a Mélypince törzsasztalánál átadott íróbarátjának.

Történt, hogy Bródy, amint átvette az egri baráti ajándékokat, abban a pillanatban megszegte a kenyeret és bicskájával elkezdett csipegetni a szalonnából.

Hálából a finom csemegéért ebédre invitálta Gárdonyit, aki nem győzte visszautasítani az ajánlatot. „Egyszerű menü lesz, egyfogásos” – nyugtatgatta Bródy.
Közben a pincér hatalmas fatálakon hordta be a pompás sülteket, primőröket, borokat, kávét, francia pezsgőt, mindent, mi szem-szájnak ingere. A gyomrával bajlódó Gárdonyi egy-két falatot csipegetett a csodás menüsorból. Fizetéskor úriemberekhez méltón, fifti-fifti alapon, megfelezték a számlát. »No, édes Görém, ízlett az ebéd?« – kérdezte Bródy: »Ízlett, Sándorkám« – válaszolta Gárdonyi, »de ezentúl majd külön ebédelünk.«” (De szép is lenne, ha egy szobrász a két jó barát kenyeres-szalonnás lakmározását szoborba örökítené!)

Egy másik, különös-humoros, bródys anekdota, amely az író divatkedvelésének, kifogástalan, mindig comme il faut öltözködésének és kártyaszenvedélyének hiteles története. A megjelenésére idős korában is sokat adó író kártyázás közben arról kvaterkázott, hogy nem is úriember az, aki hosszú alsónadrágot visel.

Amikor kártyapartnere figyelmeztette, hogy neki is kilóg egyik nadrágszára alól az árulkodó gatyamadzag, nonsalansszal, vagyis könnyed nemtörődömséggel, hanyag fesztelenséggel felelte: – „Az nem az én lábam.”

Barátságuk súlyos próbaköve volt az a nyílt levél, amelyet Bródy intézett egri íróbarátjához. Tanulságos, ahogyan ezt a botlasztókő-levelet, szakításpróbát Gárdonyi fogadta. Ma már egyre kevesebben ismerik és értik, hogy akkor valójában mi is történt. Téves, toposz-vélemények forognak közszájon, pedig ez levél több figyelmet érdemelne.

Bródy 1919-ben Bécsbe emigrált, majd Páduában olasz kenyéren élte számkivetett életét... Gárdonyi József, az író fia ír arról, hogy apjához csak hónapok múlva jutott el Bródy nyílt levele. (1921. február 22.) Közben Gárdonyit – esetenként megkérdezése és beleegyezése nélkül – beválasztották például a Vörösmarty Akadémiába, majd pedig a Magyar Írók Szövetsége elnökségébe emelték. Közéleti, társadalmi „szerepvállalásait” Bródy barátságuk elárulásaként élte meg. Bródy barátságszakító nyílt levelét Gárdonyi azonban inkább szépírói remeklésnek tekintette, mintsem támadásnak és sérelemnek.

Többen is biztatták, válaszoljon Bródy indulatos levelére. Kállay Miklós, a Nemzeti Újság szerkesztője is felkereste Gárdonyit, és érdeklődött:
– „Mit felel, Géza bátyám, a Bródy levelére? – Semmit. – Hát mégis valamit csak kellene... – Nem, nem kell. – De a közönség várja. – A közönség a kibékülésünkre kíváncsibb, mint a viszontválaszra. Meglesz az is. Bródy már megbánta. Ismerem. Mindig heveskedő természet volt. Nem tehet róla.”

„A láthatatlan ember” állhatos maradt barátjához, „A nap lovagjá”-hoz. A kibékülés, kiengesztelődés a veszítve szeretünk igazán jegyében történt. Gárdonyi József erről is beszámol a több kiadást is megért, Az élő Gárdonyi című, máig leghitelesebb és információkban leggazdagabb Gárdonyi-életrajzában: „Setét Sándor egri ügyvéd, közös barátjuk hozta meg Gárdonyi betegágyához Bródy bocsánatkérését. Bródy is ugyanakkor szanatóriumban feküdt. Ezért nem érkezhetett meg személyesen az utolsó kézszorításhoz.” (...) „A sürgönyben, éreztük, mi, a család is, hogy több van benne, mint a szokásos részvét érzéstelen hangja: egy jó barát könnycseppjeiből rakódtak össze a morzeírás pontjai: »A becsületes föld füvét, mezei virágjának néhány szálát tedd helyettem és nevemben koporsójára. Nevem nélkül. Szó nélkül. Én tudom és érzem, hogy mennyi fájdalmas és igaz szeretettel gondolok rá. Az anyját és fiait öleli szeretettel neked hű barátod: Bródy Sándor egri földmunkás.«”

Bródy arra kérte fiait, keressék fel a Gárdonyi-fiúkat, és fogjanak velük kezet.

Sor is került rá.

A Bródy- és a Gárdonyi-fiúk Bródy Sándor sírjánál nyújtottak egymásnak kezet.

Az egri Gárdonyi- és Bródy-kultusz lélekemelő pillanata volt, amikor – a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban egy regényes család szülötte, Alexander Brody, Bródy Sándor unokája, Hunyady Sándor unokaöccse, és Keller Péter, Gárdonyi dédunokája, minőségfejlesztő mérnök, családkutatóból lett irodalomtörténész, nyilvánosan és ünnepélyesen egymással kezet fogott.

Gárdonyi és Bródy barátságának fundamentumába beépült Eger éltető, anteuszi ereje, lokálpatrióta szeretete. A két egri író szobra az egri Érsekkert csendes, Múzsáknak szentelt ligetének nemcsak dísze, hanem jelképe is. Varga Imre szobrászművész Gárdonyit álló helyzetben, vándorbottal a kezében, Bródy pedig padon ülő pózban ábrázolta. Az egri írópáros szobor-alakkettőse nemcsak az utókor önmagát is megtisztelő emlékállítása az egri Parnasszuson, hanem vizuális reprezentáció és panteonizáció is.

Cs. Varga István