Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián büszkén vallotta, hogy az ISEF után Los Angelest elhagyva biztos benne, hogy a világ jó kezekben van. A tudomány átformálja a világot, a jelen lévő fiatal tudósok, kutatók pedig ennek a folyamatnak az elengedhetetlen mozgatórugói.
2024. május 19. 12:10
A magyar delegáció – MISZ
2024. május 18-án fejeződött be Los Angelesben a tudományos versenyek világbajnoksága, az International Science and Engineering Fair. Erre az eseményre két magyar fiatal: Laskai Szilveszter és Vajda Ádám kapott meghívást a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett Országos Tudományos és Innovációs Olimpián elért kiváló helyezéseik és az EU döntő eredményei alapján.
Dr. Pakucs János, a hazai szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy a magyar diákok kiemelkedő sikert értek el a világbajnokságon, Vajda Ádám dicséretben, Laskai Szilveszter pedig az előkelő negyedik helyezésben részesült. A világbajnokságon közel 2000 diák versengett egymással, 70 ország képviseletében.
Laskai Szilveszter, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja „Vontatási inverter tervezése SiC félvezetőkkel” c. pályázatával képviselte hazánkat, amely projektjével már az Európa Bajnokság különdíját is elnyerte tavaly szeptemberben. Szilveszter egy vontatásra optimalizált SiC-MOSFET alapú invertert fejlesztett. Az inverter a prezentálhatóság érdekében 230 V-os hálózati feszültségről üzemel. Kiválóan alkalmazható, mint általános célú frekvenciaváltó és az energiasűrűsége 60%-kal nagyobb, mint egy hasonló teljesítményű kereskedelmi forgalomban kapható frekvenciaváltónak. A SiC inverter – mint energiahatékonyságot növelő innovatív eszköz – egy adekvát válasza lehet a gazdasági és ökológiai környezet változásaival kapcsolatos kihívásokra.
Vajda Ádám, az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium kiváló diákja „Emberi testkulcspontok becslése FMCW radarképek alapján” c. projektjével mérettette meg magát, melynek fő témája a radar alapú póz felismerő módszerek gyakorlatban történő alkalmazása volt.
Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián büszkén vallotta, hogy az ISEF után Los Angelest elhagyva biztos benne, hogy a világ jó kezekben van. A tudomány átformálja a világot, a jelen lévő fiatal tudósok, kutatók pedig ennek a folyamatnak az elengedhetetlen mozgatórugói.
A magyar delegációt Pazsák Zsófia, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezetőigazgató-helyettese és a hazai ifjúsági verseny, az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia egyik főszervezője vezette.
További információ: Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: garaytoth@t-online.hu.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.