A Tegyük újra naggyá Európát! jelmondattal meghirdetett csúcstalálkozó első napján a nyilvánosság kizárásával munkamegbeszélést tartottak a pártvezetők, majd vacsorán vettek részt, amelynek díszvendége Kevin Roberts, a Heritage Foundation elemzőközpont elnöke volt.
2025. február 8. 22:44
mti
Változást sürget az Európai Unió vezetésében a Patrióták Európáért pártcsalád, amely kétnapos madridi csúcstalálkozóján a következő hónapok stratégiáját kívánja meghatározni a nemzeti szuverenitás, a szabadság és az európai identitás védelme, valamint a tömeges bevándorlás elutasítása mentén.
Az eseményen tizenegy tagpárt vezetője mond beszédet, köztük Santiago Abascal, a Patiróták, valamint a spanyol Vox párt elnöke, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés, Matteo Salvini, az olasz Liga párt és Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője.
Az Európai Parlamentben harmadik legnagyobb frakcióval rendelkező pártcsalád célja, hogy megszilárdítsa magát az európai konzervatívok és szocialisták alternatívájaként, mint "az egyetlen valódi lehetőség szemben az EU azon politikájával, amely meggyengítette a nemzeti szuverenitást, a gazdasági jólétet és Európa biztonságát".
A Tegyük újra naggyá Európát! jelmondattal meghirdetett csúcstalálkozó napján a nyilvánosság kizárásával munkamegbeszélést tartottak a pártvezetők, majd vacsorán vettek részt, amelynek díszvendége Kevin Roberts, a Heritage Foundation elemzőközpont elnöke volt.
"Egyesít minket a haza iránti szeret, szemben a határok feloldásával, egyesít minket identitásunk védelme szemben a globalizmussal és a multikulturalizmussal. Egyesít minket a család védelme és a szabadságé, szemben a woke ideológiával" - fogalmazott üdvözlőbeszédében az esemény házigazdája, Santiago Abascal.
A szervezők által kiadott közlemény szerint Donald Trump elnöki beiktatásával és Javier Milei elnökségének több hónapja után, amely a szabadság szelét hozta Argentínába, Európa felfedezi, hogy a politikai akarat, amelyet a lakosság hatalmas támogatása kísér, megváltoztathatja egy nemzet sorsát.
Habár mindez formát öltött már néhány európai országban, ahol a nemzeti, hazafias pártok kormányoznak, de ezzel szemben, úgy tűnik, hogy az Európai Unió a múltban gyökerezik.
"A brüsszeli elit semmit sem tanult a hibáiból, és egyáltalán nem adta fel azt a törekvését, hogy az Európai Uniót egy társadalmi manipulációra összpontosító megaállammá alakítsa át, amely katasztrofális következményekkel jár az európaiakra nézve: illegális bevándorlás és bizonytalanság az utcáinkon, csökkent versenyképesség, emelkedő energiaárak, klímafanatizmus, túlzott szabályozás és beavatkozás a magánvállalkozásokba, valamint ideológiai nyomás a tagállamokra" - olvasható a közleményben.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (jobb) és Santiago Abascal, a spanyol VOX párt és a Patrióták Európáért párt elnöke kétoldalú megbeszélésükön Madridban 2025. február 7-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Mint írták, a legutóbbi választásokon európai polgárok milliói küldtek egyértelmű üzenetet, hogy a brüsszeli elitek korszaka véget ért.
"A Patrióták vezetői változást sürgetnek Brüsszelben, hogy megakadályozzák a további katasztrofális döntéseket, a kudarcot vallott politikát és a status quo fenntartását. Mi, a hazafiak, eltökélt szándékunk, hogy visszahozzuk a józan észt az Európai Unión belüli döntéshozatali folyamatba, és visszavezessük az Európai Uniót alapvető értékeihez" - fogalmaz a közlemény.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.