23 milliárd forintból végez nyomásgyakorlást a HÁLÓZAT
A hazaárulást fizeti meg az Atlantikum azoknak a szélsőségeseknek, akik hajlandóak ártani honfitársainak - sőt talán élvezik is ezt. Hungarofób hazudozással szolgálják meg a bankszámlájukra nyugatról utalt pénzt.
2025. március 26. 17:24
pixabay
Legalább 23 milliárd forintnak megfelelő amerikai kormányzati és európai uniós forrást kaptak a Magyarországon működő politikai nyomásgyakorló szervezetek - közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a hivatal az elmúlt egy évben rengeteg információt tárt fel és hozott nyilvánosságra a külföldről finanszírozott politikai beavatkozások kulcsszereplőiről és hátteréről.
A vizsgálataik alapján megállapították, hogy Magyarországon is aktív az a politikai nyomásgyakorló hálózat, amely az amerikai Demokrata Párt és a hozzá kötődő üzleti körök, valamint a nemzetközi progresszív ideológiai tábor céljait szolgálja.
Mint írták, a hivatal eddigi vizsgálatai egyértelműen bizonyítják, hogy a hálózat magyarországi működését egy szövevényes külföldi finanszírozási rendszer biztosítja, amely egészen a közelmúltig három pillérre épült: az amerikai kormányzati források (USAID, NED, State Department); brüsszeli bizottsági források (CERV, LIFE, JUST); kormányzati pénzeket is továbbosztó pénzalapok saját forrásai (Open Society Foundation, Rockefeller Foundation, German Marshall Fund).
A hivatal az eddig feltárt információk alapján megállapította, hogy a magyarországi nyomásgyakorló hálózat a következők szerint részesült amerikai kormányzati és európai uniós finanszírozásban: csak a USAID mintegy 3,5 milliárd forintot küldött politikai nyomásgyakorló szervezeteknek 2022 és 2024 között.
Az Európai Bizottság saját programjaiból 19,5 milliárd forintot különített el politikai nyomásgyakorló szervezeteknek februárig.
Az egyenként is többmilliárd eurós, felülről nyitott keretösszegű támogatási programok a 2021-2027-es európai uniós költségvetési ciklus végéig tartanak, így várhatóan további pénzek kifizetéséről dönt majd a bizottság - tették hozzá.
"Összegezve tehát a Szuverenitásvédelmi Hivatal megállapította, hogy legalább 23 milliárd forintnak megfelelő amerikai kormányzati és európai uniós forrást kaptak a Magyarországon működő politikai nyomásgyakorló szervezetek. A hivatal folyamatosan monitorozza az új amerikai kormányzat által nyilvánosságra hozott információkat, valamint az uniós pályázatok újabb eredményeit. A magyarországi hálózat teljes költségvetése ennél bizonyosan nagyobb, mert egyes uniós és unión kívüli országok kormányai, illetve magánalapítványok és magáncégek is részt vállalnak a politikai nyomásgyakorló szervezetek finanszírozásában" - áll a közleményben.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
A miniszterelnök-helyettes a rendezvényen arról beszélt, hogy a magyarság megmaradásához versenyképes tudás, a helyben maradás biztosítása és az anyanyelven való kommunikáció lehetősége is szükséges.
Brüsszel nem a békét, hanem a háborút finanszírozza, elveszítette versenyképességét, és stratégiailag elhibázott lépéseket tesz (pl. Nagy-Britannia kiengedése, Ukrajna beengedésének szándéka). A miniszterelnök szerint Magyarország célja ezzel szemben egy szuverén, gazdag és békepárti nemzet felépítése - leplezte le az EU tehetségtelen vezetőségét Orbán Viktor.
A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) előadása előtt a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2025. július 26-án. Mellette Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j) és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán