A vallás és lelkiismereti szabadság nyílt megsértése mára „alapjoggá” vált a nyugati társadalmakban, ellentétben a szexuális kisebbségekkel, ahol már egy eltérő vélemény is elég lehet a gyűlöletbeszéddé minősítéshez.
2024. augusztus 4. 11:39
A püspök – magyarkurir/Lambert Attila
„A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt” – rögzíti az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, ám úgy tűnik, hogy a bekezdésből 235 év után csak a „mindent szabad maradt”. A vallás és lelkiismereti szabadság nyílt megsértése mára „alapjoggá” vált a nyugati társadalmakban, ellentétben a szexuális kisebbségekkel, ahol már egy eltérő vélemény is elég lehet a gyűlöletbeszédhez. Milyennek látta az olimpiai megnyitót a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, hol kezdődik és hol ér véget a szabadság – kérdezte Veres András győri megyéspüspököt Ujhelyi Zoltán a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Keane a sajtótájékoztatón jelen lévő örmény újságírók miatt nem részletezte, hogy milyen módosítást hajt majd végre a Ferencváros védelmében, mivel az Örményországban kiállított Ibrahima Cissé szerda este nem léphet pályára. "Majd holnap meglátják" - tette hozzá mosolyogva.
Azt hitted, az első rész túlzás volt? Na, az csak a bemelegítés volt. Ez itt a másnap, amikor a buli utáni mocsokban megcsúszol, próbálod magad összeszedni, de Berg Dániel már rég „rekreál”: villásreggeli, szauna, masszázs, smoothie a budai villában, mintha mi sem történt volna - olvasható Kárpáthy Konrád újabb véleménycikkének bevezetőjében.