Közeleg a Fekete Péter bemutató a 20 éves Centrál Színházban
Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszanak egy színpadon
December 8-án mutatja be a 20. évfordulóját ünneplő Centrál Színház a Fekete Péter című magyar klasszikust. Ez volt a színház első premierje. A 30-as évek Budapestjén játszódó megejtő mesében egy balek és egy tőzsdecápa körül bonyolódnak az események és persze mindenbe beleszól a szerelem. Most Puskás Samu rendezésében, Magyar Attila, Básti Juli, Martinovics Dorina, Fehér Tibor, Alföldi Róbert és Balla Eszter főszereplésével láthatjuk ezt az örökzöld darabot. Az előadás különlegessége, hogy Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszanak egy színpadon.
2023. november 20. 14:27

Bár a Fekete Péter műfaját tekintve mese, alapszituációja igencsak aktuális ma is. A jóképű tőzsdecápa találkozik a világ legnagyobb balekjával, aki bármihez ér, összeomlik. Kész katasztrófa! Mi lehetne hát jövedelmezőbb befektetés, mint részvénytársaságot alapítani a pechjére? Az üzlet beindul, de közbeszól a szerelem: a dörzsölt úriember és a lúzer is találkoznak a nagy Ővel. A megejtő szerelmi kergetőzést örökzöld slágerek tarkítják és a fináléban már boldog párok szorongatják egymás kezét.

“A gondterhelt időkben a Fekete Péter gyógyír a léleknek. Nekem meg az első színházi emlékem. Megejtő mese mindnyájunknak, fiúnak, lánynak, ifjúnak, bölcsnek. Olyan nívós bájjal terelget bennünket teljes egymásrautaltságunk elfogadása felé, hogy hirtelen karnyújtásnyira kerül egymástól fekete és fehér, magány és viszonzott szerelem. És akkor ott van a Básti, meg az Alföldi, pályájuk során először egy színpadon. Meg egy ablak a negyvenes évekre, mikor még komolyan mondtuk: “Tiszteletem, bocsásson meg, lekötelez.” Aztán Magyar Attila elfeledhetetlen balekja, Martinovics Dorina, Balla Eszter és Fehér Tibor sziporkázó triójával kiegészülve. Forróbb volt a szinpad mint a nap felszíne mikor elkezdték próbálni a darabot. Örömteli munka, megtisztelő feladat.” – nyilatkozta Puskás Samu rendező, akinek a tavalyi kirobbanó sikerű Az ártatlanság vélelme után ez a második rendezése.

„Húsz évvel ezelőtt ez a darab alapozta meg színházunk sikerét, ezért azt gondoltuk, a kerek évforduló alkalmából ismét műsorra tűzzük. A repertoár kialakításakor a világszínház legfrissebb sikereinek bemutatása mellett, örömmel törekszünk arra, hogy magyar klasszikusokat is láthasson nálunk a közönség. A Fekete Péter ráadásul egy család minden tagja számára élvezetes előadás.” – mondta Puskás Tamás igazgató.

Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István művét Hársling Hilda átdolgozásában láthatják majd a nézők. A főszereplők Magyar Attila, Básti Juli, Martinovics Dorina, Fehér Tibor, Alföldi Róbert, Balla Eszter. Díszlettervező Bagossy Levente, jelmeztervező Kárpáti Enikő, világítástervező JasonTaylor, dramaturg Horváth Panna, zenei vezető Fekete Mari, remaster Puskás Dávid, a koreográfus Boronkay-Szalay Olimpia.

gondola
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
MTI Hírfelhasználó