Básti Juli
  • 2023. november 20. 14:27
    December 8-án mutatja be a 20. évfordulóját ünneplő Centrál Színház a Fekete Péter című magyar klasszikust. Ez volt a színház első premierje. A 30-as évek Budapestjén játszódó megejtő mesében egy balek és egy tőzsdecápa körül bonyolódnak az események és persze mindenbe beleszól a szerelem. Most Puskás Samu rendezésében, Magyar Attila, Básti Juli, Martinovics Dorina, Fehér Tibor, Alföldi Róbert és Balla Eszter főszereplésével láthatjuk ezt az örökzöld darabot. Az előadás különlegessége, hogy Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszanak egy színpadon.
A gondola.hu archívumának helyreállításán dolgozunk. Az esetlegesen hiányzó tartalmak eléréséhez türelmét kérjük.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Augusztus 20. a magyar nemzet egyik legősibb és legfontosabb ünnepe
    Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
  • Latorcai Csaba: Égő buszok, égő költségvetés
    Két nap alatt három fővárosi busz gyulladt ki, szerencsére nem történt tragédia, de ez sem a főpolgármesteren múlott – írta Latorcai Csaba. Megállapította: a mindennapi közlekedés biztonsága szó szerint lángokban áll, miközben a fővárosi költségvetést az OTP folyószámlahitele mentette meg a teljes csődtől.
  • Hollik: Személyes sértettségből nem lehet országot építeni
    Hollik István közölte, az elmúlt fél évben három kiváló magyar filmet látott: a nemzetközi koprodukcióban készült Hunyadi sorozatot, a Futni mentem-et, és a Hogyan tudnék élni nélküled-et, ami egyébként már majdnem egymillió nézőnél tart.
  • Az örök magyar hadsereg legszebb ünnepsége
    A tisztavatás egy jelkép; jelképe az augusztus huszadikai nemzeti ünnepünknek, egyben annak nyitánya is. Ez a rendezvény nagyon sokakat megérint, minden évben sokan követik a helyszínen és az élő közvetítés által egyaránt. A honvéd tisztjelöltek számára négy évnyi tanulás gyümölcse érik be az avatás által.
MTI Hírfelhasználó