Nem tetszik a magyaroknak a dollárbaloldal finanszírozása
A magyarok döntő többsége szerint a magyarországi pártoknak nem szabadna semmilyen anyagi támogatást kapniuk külföldről a választási kampányukhoz és a jelenleginél szigorúbb szabályozásra lenne szükség e téren – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. A felmérés szerint még a baloldali szavazók 41 százaléka is ellenez mindenféle külföldi kampányfinanszírozást, csaknem felük pedig egyetértene a jogszabályok szigorításával.
2023. június 5. 09:19
A pártok kampányának külföldi szervezetek, magánszemélyek általi finanszírozása kérdésében egyértelmű a közvélemény álláspontja – állapította meg legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet. A felmérés szerint a magyarok többsége (61 százalék) semmilyen külföldi (akár nyugati, akár keleti) anyagi támogatást nem engedne a magyar pártok választási kampányában, és mindössze harmaduk (33 százalék) megengedőbb ebben a kérdésben. A Nézőpont Intézet közleménye szerint aligha meglepő, hogy a Fidesz-szavazók közel négyötöde (78 százalék) elfogadhatatlannak tartja a pártok választási kampányának külföldi finanszírozásának minden fajtáját.
A baloldali választók megosztottsága azonban figyelemre méltó. Az intézet közlemény szerint a baloldalon a pártlojalitást sokaknál felülírta a morális érzék: tízből négyen (41 százalék) egyetértenek azzal, hogy a magyarországi pártok a választási kampányukhoz külföldről ne kaphassanak semmilyen anyagi támogatást. A kutatók azonban azt is megjegyzik, hogy minden második baloldali szavazó (52 százalék) viszont inkább elnéző maradt a kérdésben, alighanem preferált pártját védelmezve.
A felmérés szerint ezek után érthető, hogy a magyarok 60, a Fidesz-szavazók 72, míg a baloldaliak 49 százaléka azzal is egyetért, hogy „a pártok választási kampányának külföldi támogatása ellen” a jelenlegi törvényeknél „szigorúbb, a kampányban részt vevő minden szervezetre vonatkozó jogszabályokra” van szükség. A közlemény azt is megjegyzi, hogy mivel a választásra vonatkozó törvényeket nem szokás a választások előtti évben módosítani, a 2024-es európai és önkormányzati választások előtt még a parlament nyári ülésszakán elő kellene kerülnie a kampányfinanszírozás korábban a kormánypártok által megígért szigorításának. Jól látható, hogy erre van társadalmi igény is.
Mint ismert, idén év elején került nyilvánosságra a Nemzeti Információs Központ által készített részjelentés, melyből kiderült, hogy a baloldali pártok kampányára különféle szervezetekhez összesen több mint négymilliárd forint érkezett külföldről. Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje azzal védekezett a mozgalmához érkező források kapcsán, hogy az civil szervezetként kapta a támogatást, nem pártként, azaz nem törvényellenesen. A hatóságok szerint a történtek mégis felvetik a tiltott kampányfinanszírozás gyanúját. Ezek alapján politikai vitákkal kísért vizsgálatok indultak.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
"Végül egy emlékeztető az ukrán döntéshozók számára: a Magyarországról érkező áram kulcsszerepet játszik Ukrajna energiaellátásában…." - tette hozzá Szijjártó Péter.
Két nap alatt három fővárosi busz gyulladt ki, szerencsére nem történt tragédia, de ez sem a főpolgármesteren múlott – írta Latorcai Csaba. Megállapította: a mindennapi közlekedés biztonsága szó szerint lángokban áll, miközben a fővárosi költségvetést az OTP folyószámlahitele mentette meg a teljes csődtől.
Hollik István közölte, az elmúlt fél évben három kiváló magyar filmet látott: a nemzetközi koprodukcióban készült Hunyadi sorozatot, a Futni mentem-et, és a Hogyan tudnék élni nélküled-et, ami egyébként már majdnem egymillió nézőnél tart.