Amennyiben az említett szereplők analóg módszerekkel próbálnának készpénzt bejuttatni hazánk területére – például szatyorban, csomagtartóban –, az már a bűnüldöző szervek hatáskörébe tartozik– közölte a Mandinerrel Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője. A teljes vizsgálat lezárultával az SZH akár törvénymódosítási javaslatot is tehet.
A dollárbaloldal korrupt szélsőségeseit az atlantikum tömi pénzzel avégből, hogy árulják el a magyar érdekeket, és szolgálják ki az idegen törekvéseket. Ezek a baloldali szélsőségesek hatalmas veszélyt hoznak a magyar családokra.
Kovács Balázs hangsúlyozta, hogy Soproni Tamás (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármesternek és Terézváros "dollárbaloldali vezetésének" rendkívüli képviselőtestületi ülésen kell tisztáznia, hogy "ki a felelős" a történtekért.
Feljelentést tett költségvetési csalás gyanúja miatt a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom homályos finanszírozása ügyében egy magánszemély – tudta meg a Magyar Nemzet. Egy titkosszolgálati jelentés szerint a mozgalom számlájára a főpolgármester egyik párttársa, Perjés Gábor fizetett be több részletben félmilliárd forintot, ám a pénz eredetéről semmit nem tudni.
Hétről hétre új információk kerülnek elő a baloldal külföldi kampányfinanszírozási botrányával összefüggésben. Márki-Zay Péter tavaly augusztusban tett, a külföldi kampánytámogatást leleplező kijelentései után először csak tagadtak a Gyurcsány-koalíció pártjainak vezetői, azonban amióta az ÁSZ-vizsgálat nyomán több milliárd forintos büntetés terhe lebeg az összefogás pártjai felett, a baloldal politikusai egymást vádolják.
A magyarok döntő többsége szerint a magyarországi pártoknak nem szabadna semmilyen anyagi támogatást kapniuk külföldről a választási kampányukhoz és a jelenleginél szigorúbb szabályozásra lenne szükség e téren – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. A felmérés szerint még a baloldali szavazók 41 százaléka is ellenez mindenféle külföldi kampányfinanszírozást, csaknem felük pedig egyetértene a jogszabályok szigorításával.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
"Végül egy emlékeztető az ukrán döntéshozók számára: a Magyarországról érkező áram kulcsszerepet játszik Ukrajna energiaellátásában…." - tette hozzá Szijjártó Péter.
Két nap alatt három fővárosi busz gyulladt ki, szerencsére nem történt tragédia, de ez sem a főpolgármesteren múlott – írta Latorcai Csaba. Megállapította: a mindennapi közlekedés biztonsága szó szerint lángokban áll, miközben a fővárosi költségvetést az OTP folyószámlahitele mentette meg a teljes csődtől.
Hollik István közölte, az elmúlt fél évben három kiváló magyar filmet látott: a nemzetközi koprodukcióban készült Hunyadi sorozatot, a Futni mentem-et, és a Hogyan tudnék élni nélküled-et, ami egyébként már majdnem egymillió nézőnél tart.