Novák Katalin fogadta Orbán Viktort a Sándor-palotában
Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta hétfőn Orbán Viktor miniszterelnököt, aki az Európai Tanács március 23-i üléséről adott tájékoztatást – tájékoztatta a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága az MTI-t.
2023. március 27. 11:26
Az államfő kiemelt figyelmet fordít Magyarország európai és nemzetközi kapcsolatrendszerének erősítésére, ennek keretében kapott tájékoztatást a miniszterelnöktől az európai állam és kormányfők múlt heti üléséről, amelyen az Ukrajnában dúló háború volt az egyik legfontosabb téma – közölték. „Az államfő és a miniszterelnök egyetértettek, hogy Magyarország legfontosabb érdeke a mielőbbi béke” – olvasható a közleményben. Megállapodtak abban, hogy a jövőben rendszeresen beszámol a miniszterelnök a Európai Tanácson történtekről.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Török Gábor politikai elemző legfrissebb előrejelzése szerint a jelenlegi politikai viszonyok alapján nagyobb az esélye annak, hogy a Fidesz szűk többséggel megnyeri a 2026 tavaszán esedékes országgyűlési választást.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.