Az idézőjelbe tett "Üvöltő szelek"
Az Oscar-díjas rendező Emerald Fennel 14 éves kori kamasz fantáziájának terméke lett a film, mivel akkor olvasta a regényt, közben formálta látását a 21. századi erkölcsi lezüllés, ahol már filmet szex és homoszexuális tartalom nélkül nem lehet látni. Ebbe a filmbe az utóbbit nem lehetett beszuszakolni, mert egy férfi-nő szerelmi kapcsolatáról szól, de bele lehetett tenni a kor kifejező eszközét, a túlzott látványvilágot, a döbbenetes hang effekteket és a pusztító szexet. Ráadásul a regény történetét több ponton megváltoztatta a rendező, így csak nyomokban lehet benne fellelni az eredeti regényt. Fő bűne, ami korunk lenyomata, hogy két hasonló lélek egymáshoz való vonzódásából csak a testiség maradt, a kémia, ahogy manapság ezt jellemezni szokták.
A film főszereplői Margot Robbie és Jacob Elordi párosa, akik Catherine és Heathcliff alakját formálták meg. Már a szereplőválasztás is eltért a könyv által leírt főhősöktől. Cathe sötét hajú, fekete szemű, Heathcliff pedig sötét bőrű volt a regényben. A rendező elhagyta a rasszista szálat, mert a férfi fehér bőrű a nő pedig a kor szexszimbóluma szerint platinaszőke volt. Ez már alapvető változás a könyvhöz képest, de még voltak más változtatások is a filmben, nem is lehetett ráismerni az eredetire. A kritikusok felteszik a kérdést, meddig terjed az alkotói szabadság? A karakterek életkora sem stimmelt, idősebbek voltak, mint az eredeti fiatalkori szerelem hősei. A cselekmény második felének elhagyása, a kiemelt erotikus hangsúly sem illett, a XIX. századi történethez.
Az írónő és testvérei, akik szintén írók lettek, lelkész családból származnak, ahol a lelki élet volt hangsúlyos. Ráadásul ott a század, amiben éltek, még erkölcseiben normálisnak mondható, ami látszik a női viseletekben is. Viszont a mindent eltakaró hosszú ruha, a filmben mély dekoltázsra változik, hiszen itt minden az erotikáról szól. A régi feldolgozású filmben Chaterine lelke visszajár régi otthonába, ahol a vele nevelkedő Heathcliffel való szerelem kibomlott. Ez egyáltalán nem szerepel a 2026-os filmben, mint ahogy a lelki hasonlóság is csak egyetlen mondat erejéig. Testvérének Charlotte Bronténak híres könyve a Jane Eyre is a lelki szerelemről és lelki hasonlóságról szól, Mint Emilyé is. Itt azonban a rendező meghirdeti, a felejtsük el a lelket, helyette adjunk fülledt erotikát jelszavat. Korunk ehhez van szoktatva, amit a kárhozat filmjeinek is lehetne nevezni. Ráadásul helyenként a „Szürke 50 árnyalata” perverziói is feltűnnek, a szolgálók szexjelenetében. A szadomazóra hajazó jelenet után pedig Cathe még önkielégítést is végez. Ez a mi korunk jellemzője, a mélységes erkölcsi romlás. Holott a könyvben egyáltalán nincs jelen a testiség, még egy csók sem, talán rejtetten egy esetben. A Bronte által leírt elfojtott szenvedély, vágyódás a hasonló lélekre, a fájdalom egyetlen szexuális utalás nélkül eltűnt, helyette a 16 éves korhatár feletti szex maradt. Elfojtott pusztító szenvedély helyett, fülledt erotika került a nézők elé. Aki kedvenc könyvét akarta látni, az csalódott. A generációkon átívelő történetből csak egy szálat emelt ki a rendező. A karakterek is több kritikus szerint leegyszerűsítettek. A férfi főszereplő sötét és ellentmondásos figura, aki a felgyülemlett fájdalmat bosszúban éli ki. Ezek a vonások nincsenek meg, romantikus ponyvahőssé válik. Házasságtörő történet lett belőle egy hisztis, vágyaitól vezérelt, makacs szexi szőkeség főszereplésével.
A film használja a 21. századi domináns képi világot. Látványos divatbemutatóra emlékeztető ruhák, díszletek, a női főszereplő arcbőrét imitáló fal megjelenítését már-már giccses beütéssel láthatták a nézők. A hangeffektek ijesztőek voltak időnként, ahogy ez szokásos a mai filmekben. Egyébként a pörgő jelenetek, állandóan ébren tartották az érdeklődést, pedig a film igen hosszúra nyúlt.
Minden benne volt, ami az érzékeket kielégíti: a túlzó képi megjelenés, túl hangos hangeffekt, a túlzott erotika. Az erkölcseiben eltompult 21. századi nézőnek még lehet, hogy tetszett is, hiszen ehhez van szoktatva. Ma már nem tanítanak hittant kötelezően az iskolákban, mint Bronte korában, és negyed annyian járnak templomba is, így már kevesen érzékelik, hogy mi a jó és rossz, az igaz és hamis közötti különbség. A kor filozófiájából hiányzik a moralitás, így kevesen veszik észre, a kritikusok sem említik, hogy itt morális bukfenc van. Nem mondják, ne nézzétek ilyen filmeket.
