Váratlanul elhunyt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője

Szerző: Gondola
2026. február 24. 10:05
Váratlanul elhunyt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője – közölte a testület budapesti irodája. A közlemény szerint halála súlyos szakmai és személyes veszteség, amely pótolhatatlan űrt hagy maga után.
 
Perger István nemzetközi kapcsolatok és közgazdaságtan területén szerzett mesterdiplomát, jogi tanulmányokkal kiegészítve. Pályáját újságíróként kezdte a Magyar Hírlapnál, majd 2005-ben az Európai Parlament sajtószolgálatához csatlakozott. A 2011-es magyar EU-elnökség idején a Külügyminisztériumban dolgozott, 2012-től pedig az Európai Bizottság budapesti képviseletén töltött be kommunikációs vezetői posztot.
 
Munkája során fontos szerepet vállalt a megyei Europe Direct központok hálózatának fejlesztésében és az Európa Pont működésének erősítésében, valamint több uniós rendezvény – köztük az Európa-napi futóverseny és fesztivál – elindításában.
 
A szélesebb közönség „A Keletiből Hongkongba” című blog szerzőjeként és kulturális-közéleti események moderátoraként is ismerhette.
 
2021 és 2023 között a Bizottság brüsszeli központjában dolgozott, majd visszatért Budapestre, ahol a képviselet helyettes vezetőjeként, valamint a politikai és gazdasági csoport irányítójaként tevékenykedett. Munkáját magas szintű szakmai tudás és elemző gondolkodás jellemezte.

Podcast