Jövő hétfőn írhatják alá a magyar-ukrán határforgalmi megállapodást, új határátkelő nyílhat a két ország között - derült ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzéséből.
Szijjártó Péter azt írta: néhány hete Ungváron abban maradtak az ukrán tárgyalópartnerekkel, létrehoznak egy munkacsoportot, amelynek feladata lesz, hogy megtalálják a módját annak, miként kapja vissza a kárpátaljai magyar közösség mindazon jogait, melyeket 2015 óta folyamatosan vettek el az ukrán parlament törvénymódosítási döntéseivel.
"Ungváron 11 pontban foglaltuk össze várakozásainkat, 11 ponton van szükség előrelépéshez ahhoz, hogy elmondhassuk, helyreállnak a magyar nemzeti közösség identitásmegőrzéséhez és nyelvhasználathoz fűződő jogai" - közölte a tárcavezető, hozzátéve, csütörtökön Budapesten, Kijevben, Brüsszelben és Ungváron volt virtuális egyeztetés a közös munka folytatásához.
Szijjártó Péter értékelése szerint jó bizalmi alapot ad mindehhez az az előrelépés, hogy hétfőn aláírják a magyar-ukrán határforgalmi megállapodást, amelynek alapján új határátkelő nyílik és bővítik a határátkelők kapacitásait.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.