Légpuskával, baltával, bozótvágó késsel támadt a rendőrökre
2025. január 29. 13:04

Baltával, fejszével és bozótvágó késsel támadt egy férfi a lakhelyéhez érkező rendőrökre, a bíróság elrendelte a letartóztatását - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint január 18-án este egy Csongrád-Csanád vármegyei férfi arról tett bejelentést, hogy öngyilkosságot fog elkövetni. A kiérkező rendőröket a férfi egy ideig nem fogadta, majd amikor mégis megjelent az ingatlana udvarán, kérdőre vonta, és megpróbálta elzavarni a járőröket.

A férfi mindkét kezében baltákat tartva háza kerítéséhez ment, azt ütni kezdte, amitől a kapu lemezborítása is átszakadt, eközben azt kiabálta, ha a rendőrök bemennek a kapun, akkor őket is kettévágja.

A gyanúsított ezután egy távcsöves légpuskát emelt a rendőrökre, majd a kerítés felett két baltát, valamint egy fejszét dobott feléjük. Egy balta fennakadt kerítésben, míg egy fejsze és egy balta a rendőrautót találta el.

A férfi folytatta a rendőrök szidalmazását és a fenyegetőzést, majd egy bozótvágó késsel jött ki a kapun, és szúró mozdulatot tett a két méterre lévő rendőr felé, aki elektromos sokkolót használva védekezett. A rendőrök így tudták végül megbilincselni a gyanúsítottat.

A férfival szemben - aki nem tett érdemi vallomást - felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás. Az ügyészség indítványozta a korábban már többször - köztük erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt - elítélt férfi letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. A bírósági végzés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be - áll a közleményben.

mti
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó