Münchenben fogtak el egy magyar bűnözőt
2025. január 30. 15:16

Münchenben fogtak el egy jövedéki orgazdaság miatt jogerősen nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélt nagydobosi nőt, aki csaknem nyolc évig bujkált a végrehajtás elől - közölte csütörtökön a honlapján a rendőrség.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az 58 éves asszony, akit a Nyíregyházi Törvényszék 2016. január 20-án ítélt el bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett jövedéki orgazdaság miatt, az ítélet után ismeretlen helyre távozott, és elérhetetlenné vált a hatóságok számára.

A törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja 2017. április 12-én európai elfogatóparancsot adott ki ellene.

Információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a nő korábbi kapcsolatainak köszönhetően hamis személyazonossághoz juthatott, és külföldön élhet. Az elítélt korábban felkerült a rendőrség top 50-es listájára is, országosan ismertté vált, a vele kapcsolatos bejelentéseket a nyomozó szervek ellenőrizték, de ez nem vezetett eredményre - olvasható a közleményben.

2024. október 28-án egy állampolgári bejelentés után a Mátészalkai Rendőrkapitányság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság körözési eljárásokra szakosodott munkatársai megtalálták az egyik közösségimédia-platformon a nő álnéven regisztrált profilját, amely alapján arra következtettek, hogy Németországban, Münchenben tartózkodhat. Az információkat átadták a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) célkörözési osztálya munkatársainak, hogy a keresett nőt azonosítsák, és nemzetközi együttműködés keretében megszervezzék az elfogását.

Az NNI nyomozói az Európai Célkörözési Egységek Hálózatán keresztül felvették a kapcsolatot a német kollégákkal. A német rendőrök január 21-én müncheni lakásában fogták el az asszonyt, aki hamis okmány felmutatásával próbálta megtéveszteni őket, de egy rövid, a szervek közötti információcsere tisztázta személyazonosságát, így a letartóztatást nem kerülhette el. Jelenleg kiadatási őrizetben van, hazaszállításáról a később döntenek - írta a rendőr-főkapitányság.

mti
Címkék:
  • Brüsszel diktatúrára tör
    Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
  • Amikor a klíma lufi kipukkad
    Az amerikai elnökválasztás óta a „main-stream” módosulni látszik. Erre utal, hogy a nagy bankok egymással versenyezve hagyják el a Net-Zero límakartellt, és csoportosítják át a befektetéseiket a sokat szidott fosszilis energia bizniszbe. És ez bizony nagy baj, mert ha nem csurog a pénz a dekarbonizációra és a zöld energia programokra, akkor ez a hajó el fog süllyedni.
  • Ferencváros-Alkmaar - 86. perc: 4:1
    A kilenc ponttal 22. helyen álló Ferencvárosnak a győzelem jelentene biztos folytatást, döntetlen és vereség esetén más eredményektől függ a sorsa, míg a holland rivális 11 ponttal a 14. a 36 együttest számláló főtáblán és már továbbjutott.
  • A film egyszerre művészet és ipar
    "Nem a filmes kreativitásról van szó, ebben a kormány szerencsére egyáltalán nem illetékes. A film nemcsak ipar, de művészet is, és a művészet szabad. Ezt a filmesek tudják a legjobban. De a filmipar fejlesztéséhez már szükség van az államra is" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
  • Repülőszerencsétlenség Washington felett - Videó!
    Az American Airlines légitársaság közleményéből kiderül, hogy a szerencsétlenül járt utasszállító Wichita felől tartott Washingtonba és épp leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan repülőtérre, amikor a Potomac folyó felett ütközött egy gyakorló repülést végző Blackhawk típusú katonai helikopterrel. Az ütközés helyi idő szerint nem sokkal este 9 óra előtt történt, amely után a két jármű a folyóba zuhant.
MTI Hírfelhasználó