A dinamikusan fejlődő magyar húsmarhatartás
2025. március 6. 23:00

 Az állattenyésztő ágazatok közül az elmúlt 25 évben a legnagyobb bővülést a húsmarha szektor produkálta, az elmúlt időszakban a tenyészállatok iránt is kiemelkedő a kereslet – mondta az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön Gödöllőn, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének tagegyesületei és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet Húsmarhatenyésztési Tanácskozás című szakmai rendezvényén.

Farkas Sándor ismertette, hogy számos, közvetlen és nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatás áll rendelkezésre az ágazat számára. A tenyészbika-beállítás vissza nem térítendő úgynevezett "de minimis" támogatás célja, hogy javuljon a magyar húsmarha állomány minősége és a termelési mutatók. Ezt a jogcímet 2025-ben is igényelhetik az állattartók, az erre elkülönített keretösszeg 700 millió forint. Másik új támogatási jogcím a közlemény szerint a húsmarha állatjóléti támogatás – hangsúlyozta. A jogcím 5 éves kerete 10 milliárd forint. A 2024 nyarán beadott kérelmek feldolgozása, bírálata folyamatban van - írták.

A közlemény szerint a tenyésztőszervezetek szakértelmének és a gazdák magas szintű munkájának köszönhetően a szektor egyre jobb minőséget állít elő. 2025-ben 1,8 milliárd forint áll nemzeti támogatás formájában rendelkezésre a belföldi tenyésztőszervezetek, a magyar állattenyésztők versenyképességét és esélyeit javító tenyésztésszervezési feladatok támogatására. Hozzátették, hogy a kormány stratégiai kérdésnek tekinti az állattartó gazdaságok versenyképességének javítását.

2024-ben összesen 200 milliárd forint keretösszeggel két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó – köztük szarvasmarhatartó – gazdaságok telephelyfejlesztéseinek támogatására a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között. A két felhívásra összesen 1857 támogatási kérelem érkezett be 860 milliárd forint támogatást igényelve, ezek közül 1070 kérelem érintett szarvasmarhatartást összesen 356 milliárd forint összegben. A támogatási kérelmek feldolgozása folyamatban van – tette hozzá Farkas Sándor.

Az elmúlt években a Vidékfejlesztési Programban több mint 1500, szarvasmarhatartással foglalkozó vállalkozás csaknem 165 milliárd forintból fejleszthette a gazdaságát. A szektorra vonatkozó adatokat ismertetve az államtitkár elmondta, hogy 2010 és 2020 között a tehénállomány növekedése kiemelkedő volt. 2024-ben újabb lendületet kapott az ágazat, a felvásárlási árak 15-20 százalékkal emelkedtek minden értékesítési kategóriában. A húsmarhaágazat jelentős árualapot termel, hozzájárul a magyar mezőgazdasági exporthoz is.

Jelentős potenciál van a belföldi gyepekben, amit meg kell őrizni és ki kell használni. Ehhez szakszerű gyepgazdálkodásra és a gyepfelmérések eredményeire támaszkodó szabályozásra van szükség. Az őshonos haszonállatokkal történő legeltetés támogatása kiemelt szerepet kap a húsmarha ágazatban – zárta előadását Farkas Sándor a közlemény szerint.

mti
Címkék:
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Latorcai Csaba: a településeknek joguk van saját értékeiket megvédeni és eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni
    Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
  • A USAID-botrány korrupciós szálai
    A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
  • Kárpátalja mint ősi román föld?
    Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.
MTI Hírfelhasználó