EU-csúcs - Meloni megérti Orbán Viktor ukrajnai hitellel kapcsolatos álláspontját

Szerző: MTI
2026. március 20. 06:06

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Brüsszelben, az uniós csúcstalálkozón közölte a tanácskozó tagállami vezetőkkel, hogy megérti az okokat, amiért Orbán Viktor elutasítja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel folyósítását - közölte a Politico című brüsszeli hírportál uniós diplomaták információira hivatkozva csütörtökön.

Az egynapos brüsszeli uniós csúcstalálkozó zárt ajtók mögött zajló megbeszéléseinek részleteit ismerő uniós diplomaták a hírportál szerint azt mondták: az olasz miniszterelnök az EU-csúcs Ukrajnával foglalkozó megbeszélésén támogatta, hogy Kijev azonnal megkapja a 90 milliárd eurót kitevő hiteltámogatást, ugyanakkor hangsúlyozta:

érti, hogy Magyarország miért akadályozza a folyósítást.

Meloni azt mondta, hogy Orbán Viktor álláspontja "normális, a dolgok ugyanis változnak", majd úgy fogalmazott "ha én lennék ugyanebben a helyzetben, megérteném".
A hírportál szerint az olasz kormány egy meg nem nevezett tisztviselője tagadta, hogy Meloni ilyet mondott volna, majd kijelentette: "a miniszterelnöknek tulajdonított vélemény teljesen alaptalan".

A hírportál megjegyezte: a névtelenséget kérő diplomaták egyike sem volt jelen a megbeszélésen,

Meloni mondatairól a teremben tanácskozó tagállami vezetők egyike adott tájékoztatást.

A hírportál közölte: Meloni határozottan kiáll Ukrajna mellett, miközben baráti kapcsolatokat ápol mind Orbán Viktorral, mind pedig Donald Trump amerikai elnökkel. Továbbá emlékezettek, hogy több tagállami vezető a csúcsértekezletet megelőzően neheztelését fejezte ki, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Viktor nem szándékozik engedni az ukrán hitel folyósítása ügyében. António Costa, az Európai Tanács elnöke "elfogadhatatlannak" és az EU alapját képező együttműködési feltételek megsértésének nevezte a magyar kormányfő viselkedését.

A tárgyalásokat követően Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsról videóüzenetben jelentkezett be, amelyben azt mondta, hogy

a megbeszélés "kemény volt, minden oldalról nyomás alatt voltam (...)

de rossz helyen és rossz időben próbálkoztak" - tette hozzá a brüsszeli hírportál.

Podcast