A Fradi a győri győzelemmel a második helyre ugrott. Így is négypontos hátrányban van a Paks mögött, ám ez a négy pont a következő bajnoki fordulóban egy pontra csökkenhet.
Az MTK a négygólos győzelemmel úgy került a tabella negyedik helyére, hogy akár a következő fordulóban már a második poszton lehet.
A Felcsút úgy ugrott a hetedik helyről a hatodikra - tehát a felsőházba -, hogy nem is játszott mérkőzést: a Kisvárda brutális veresége elég volt a helycseréhez.
A ZTE a fölényes győzelemmel elmenekült a kieső helyről, ahová annak ellenére, hogy döntetlent ért el, a Spartacus süllyedt.
A dobogós helyért az MTK,.a Vasutas és az ETO küzd azonos eséllyel.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.