Bondár Anna mellett Gálfi Dalma lesz az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyéni versenyének másik magyar főtáblása, miután a selejtező pénteki, harmadik fordulójában két szettben legyőzte Udvardy Pannát.
A két játékos negyedszer mérkőzött nemzetközi viadalon: 2018-ban Hódmezővásárhelyen Gálfi szetthátrányban visszalépett, idén ugyanakkor a La Bisbal D'Emporda-i, illetve az oeirasi salakpályás viadalon egyaránt ő nyert két játszmában.
Kemény pályán először találkozott egymással a két magyar teniszező, s a Wimbledonban a harmadik fordulóig menetelt Gálfi (101.) a nyitó felvonásban előbb azonnal brékelte a WTA-rangsorban 134. riválisát, majd ezt a fórt végig is tudta vinni, így bő félóra után nála volt az előny.
A második játszmában az ellenfelénél másfél hónappal fiatalabb Udvardy első adogatójátékában ezúttal hárítani tudta a 27. életévét múlt hét szerdán betöltött Gálfi fogadóesélyeit, ami után a felek 4:4-ig fej fej mellett haladtak. Ekkor Gálfi ismét elnyerte Udvardy adogatását, majd semmire kiszerválta a 80 perces mérkőzést.
Gálfi sikerével harmadszor, de 2022 óta először került be a 128-as mezőnybe a US Openen, legjobb eredménye épp a legutóbbi szereplése alkalmával elért harmadik forduló volt New Yorkban.
Később még Piros Zsombor is pályára lép, a Davis Kupa-válogatott játékosa pályafutása első Grand Slam-főtáblás szerepléséért küzd a kvalifikációban ötödikként rangsorolt ausztrál James Duckworth ellen.
A főtáblának a férfiaknál egyesben Marozsán Fábián és a winston-salemi elődöntőre készülő Fucsovics Márton biztos résztvevője, előbbi selejtezős riválissal, utóbbi pedig a 27. helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalovval kezd majd.
Bondár Anna - sorozatban harmadik GS-tornáján - az ukrán Jelina Szvitolinával (13.) találkozik.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
A Racicében három aranyérmet szerző Csikós Zsóka - aki az Eb-hez hasonlóan három számban indul Milánóban - már szerdán, az előfutamból biztosította a helyét a K-1 1000 méter döntőjében, amelyben az előzetes várakozások alapján az új-zélandi Aimee Fisher lehetett a legnagyobb riválisa, de ott volt az indulók között a tavalyi, szamarkandi vb bronzérmese, a svéd Melina Andersson is.
Szilágyi Péter kiemelte, a kiválasztott ösztöndíjasok olyan tudással rendelkeznek, amelyre a diaszpórában és a szórványban nagy igény és szükség van, ez általában a népzene- és néptáncoktatás, magyarnyelv-tanítás, a cserkészet, közösségi programok szervezése, az egyházaknál való segítségnyújtás.
A cellaadatok szerint az ünneplők 83 százaléka magyar volt, ami 14 százalékos növekedést jelent a tavalyi adathoz képest. Budapest mellett a legtöbben az érdi, a budakeszi és a szigetszentmiklósi járásból érkeztek - tartalmazza a közlemény.