Balázsék egy beszédhibával élő, dadogó embert aláztak, az NMHH lecsapott

Szerző: Gondola.hu
2025. október 22. 18:35
A magas toleranciaszinttel és értékrendi skrupulusokkal nem vádolhatómegmondóember műsorában ismét emberi méltóságot sértő kijelentésekkel illettek egy kiszolgáltatott helyzetben lévő hallgatót. Mondhatnánk, business us usual” – arrafelé így szokás. A Médiatanács határozata szimbolikus módon épp a dadogás világnapján született meg, amelyről mi is beszámoltunk.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 1,7 millió forintos bírságot szabott ki a Rádió1-re, miután egy „Balázsék” című adásban a beszédhibával élő – konkrétan dadogó – hallgatóval kapcsolatban sértő, megalázó kijelentések hangzottak el.

A vitatott műsorrész május 6-án került adásba. A Médiatanács álláspontja szerint abban a beszédhibás hallgató beszédmódját többször imitálták, kigúnyolták, gúnyt űztek abból, hogy számára nehézkes egy-egy szó kiejtése. Egy ponton említették, hogy „ennél kevesebbért is kaptak már bírságot” az NMHH-tól – ez is súlyosbító tényezőként szerepelt az ügyben. 

A hatóság közleménye szerint ezzel a médiatartalom azt az üzenetet hordozta, hogy az egészségi állapotuk miatt kiszolgáltatottabb helyzetben lévők nem élvezik az egyenlő méltóság jogát. Ez törvénysértő, mert sérti az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó törvényi előírásokat.

A Médiatanács nemcsak a bírság megfizetését írta elő a rádiónak, de kötelezte a szolgáltatót arra is, hogy tegyen közzé közleményt a jogsértésről.

Ez nem az első eset, hogy a Médiatanács hasonló jogsértést állapít meg a Rádió1 esetében. Korábban már bírságot kaptak szexuális utalások, megalázó nyelvezet cukorbetegségre vonatkozóan, illetve korhatár-besorolási szabályok megsértése miatt. 

A szóban forgó műsorrészletet itt hallgathatják meg 23.50-től.

Címkék:

Podcast