A jog- és társadalomtudományok történetét mutatják be februárban az MTA ünnepi programsorozatán

Szerző: mti
2026. február 7. 08:08

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya ünnepi programsorozattal várja az érdeklődőket februárban Budapesten; a rendezvénysorozat programjában többek között kiállítás, szakmai konferenciák és ismeretterjesztő előadások szerepelnek.

A szervezők közleménye szerint a következő hetekben többek közt

a globalizációval és az uniós integráció perspektíváival foglalkozó programokkal,

a Star Wars és a Dűne világában feszülő társadalmi és jogi kérdéseket elemző ismeretterjesztő előadásokkal, könyvbemutatóval és perjátékkal is várják az érdeklődőket az MTA székházában és az ELTE-n.

A tájékoztatás szerint a székházban megtekinthető, a jogtudomány, a közgazdaságtan és a társadalomtudományok akadémiai történetét összefoglaló tárlat az ókortól napjainkig tekinti át a tudományágak fejlődését. A gazdagon illusztrált tematikus tablók mellett közel 50 szakkönyvet és 10 neves akadémikus személyes relikviáit is megtekinthetik az érdeklődők.

A kiállított tárgyak között szerepel Kornai János amerikai akadémiai díszoklevele, Sólyom László volt köztársasági elnök díszdoktori oklevele és szemüvege, valamint Thirring Gusztáv márvány tintatartója is.

A február végéig tartó ünnepi hónap keretében a kiállítás mellett számos szakmai és ismeretterjesztő programot rendeznek az MTA székházában és más helyszíneken is.

A kiemelt programok között február 12-én neves szakemberek részvételével konferenciát tartanak a globalizáció modelljének válságáról és a geopolitikai sokkok hatásairól, aznap este pedig

"Hasrabecslés" címmel interaktív statisztikai játékkal várják a látogatókat

az MTA székházában. Február 17-én a technológiai fejlődés és a fenntarthatóság összefüggéseit vizsgálják, különös tekintettel a mesterséges intelligencia szerepére. Másnap

a költészet és a tudomány kapcsolatáról rendeznek pódiumbeszélgetést Báger Gusztáv közgazdász,

József Attila-díjas költő és Sipos Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész részvételével.

Az Akadémián február 19-én az európai integráció aktuális kérdéseiről tanácskoznak, este pedig a populáris kultúra irányából közelítenek a tudományhoz: Frank Herbert Dűne-univerzumának jogi és társadalmi vetületeit elemzik a szakértők.

Magyarország uniós felzárkózásának és az integráció dinamikájának szentelnek tudományos tanácskozást február 23-án az MTA Székházában. Az ELTE ÁJK Aula Magnájában pedig február 25-én a Perjátszó Kör Jeanne d’Arc perét mutatja be, a forrásokat hűen követő dramatizált előadás keretében.

A tájékoztatás szerint a programsorozat zárásaként február 26-án

az idősödő társadalom gazdasági és társadalmi kihívásairól

rendeznek konferenciát az Akadémia székházában.
A rendezvények többsége regisztrációhoz kötött, a részletes program az MTA honlapján érhető el.

Címkék:

Podcast