Elhunyt Chris Rea – karácsonyi útja nem a pokolba, haza vezet

Szerző: Gondola
2025. december 23. 06:35
Hetvennégy éves korában elhunyt Chris Rea, a brit énekes-dalszerző, akinek több mint öt évtizedes pályafutása során olyan maradandó dalok fűződtek a nevéhez, mint a világszerte ismert Driving Home for Christmas. Halálhírét a családja jelentette be: rövid lefolyású betegség után, kórházban hunyt el szerettei körében.
 
Az ír–olasz származású Rea 1951-ben született Middlesbrough-ben. Rekedtes, melankolikus hangja és jellegzetes gitárjátéka hamar felismerhetővé tette. A hetvenes években zenekarokban kezdte pályáját, majd 1976-tól szólókarrierbe fogott. Első albuma 1978-ban jelent meg, egyik dala Grammy-jelölést is kapott. Igazi áttörését az 1980-as évek végén érte el, különösen a The Road to Hell és az Auberge albumokkal.
 
Dalaiban gyakran jelent meg az utazás, az autózás, a magány és az emberi kapcsolatok törékenysége.
 
Leghíresebb szerzeménye, a Driving Home for Christmas személyes élményből született: egy nehéz időszakban, egy havas hazautazás során, néhány perc alatt írta meg. A dal az évek során az otthon és a hazatérés szimbólumává vált, bár Rea kezdetben nem is szerette volna kiadni. Élőben először csak 2014-ben adta elő.
 
Zenei világát a blues, a rhythm and blues, a country és a folk határozta meg. Kerülte a popipar csillogását és a bulvárt, inkább a zenére koncentrált, ami hűséges rajongótábort hozott számára. Magyarországon is többször fellépett.
 
Pályáját súlyos egészségügyi problémák kísérték: hasnyálmirigy-gyulladás, rák, cukorbetegség, veseproblémák és agyvérzés is nehezítette életét. Betegségei ellenére alkotókedve megmaradt, és a későbbi évtizedekben is aktívan dolgozott, egyre bluesosabb irányba fordulva. Saját bevallása szerint nem félt a haláltól, és legfontosabb céljának azt tartotta, hogy olyan zenét hagyjon hátra, amely hűen tükrözi önmagát.
 
Chris Rea kitartása, hitelessége és érzelmekben gazdag dalai generációk számára jelentenek maradandó örökséget.

Podcast