Orbán Balázs a héten Budapesten megrendezett kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferenciát (CPAC Hungary) értékelve azt mondta, a résztvevők között sokan gondolták azt, hogy a háborúskodás a világban a legtöbb esetben az imperialista, birodalmi külpolitikai gondolkodás következménye.
Hazánk a fontolva haladó – divatos szóval konzervatív – politikusok szellemi csúcsa lesz két napon át: a magyarok fővárosában kerül sor a CPAC konferenciára. „Együtt erő vagyunk"... „Ellenállunk a globalista bajkeverőknek"...
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Nagy István a Simonyi Károly Általános Iskola felújított épületének átadásán azt mondta, hogy ezeket a célokat szolgálja a Magyar Falu Program is, melynek indulása óta már több mint 1100 milliárd forintot fordított az állam a kistelepülések fejlesztésére.
Soha többet nem fordulhat elő Európában, hogy gyilkos ideológiák vegyék át az irányítást és ne tartsák tiszteletben az emberek méltóságát és a nemzetek szuverenitását. "Mi egy olyan Európában hiszünk (...) ahol a családot, a nemzetet senki sem támadja, senki sem próbálja elvenni ezek értékét" - mondta beszédében Rétvári Bence.