terkepek.net

Az önmagát „a demokrácia mintaállamaként” hirdető atlanti képződményben egy elnökválasztást sem tudnak lebonyolítani csalás nélkül.

Ahhoz, hogy demokráciaként ismerjünk el egy-egy berendezkedést, a minimum az lenne, hogy a legfőbb vezető megválasztása tiszta körülmények között zajlódjon. A választás eredményét mindenki ismerje el: a vesztes is.

Vannak ilyen országok, egyébként hazánk is közéjük tartozik.

(Mi már a harmadik királyunkat, Aba Sámuelt – és később a legnagyobbakat: Szent Lászlót, Mátyás királyt – is választással emeltük magunk fölé, a valódi demokráciának tehát nálunk mély történelmi gyökerei vannak.)

A nagy mintaállam ugyanakkor megbukott, az ottani társadalom és a földkerekség nagyobbik része csalásnak tekinti a fősodor média által „bejelentett, kihirdetett” választási eredményt.

Nemcsak ez az oka annak, hogy az úgynevezett „demokrácia” megbukott.

Ennél valószínűleg nagyobb ok, hogy az úgynevezett „demokrácia” lehetővé teszi a színes forradalmak megszervezését, így idegen hatalmi központ behatolását, területfoglalását, vagyonrablását.

A szabad sajtó, amelyet Petőfi is lelkesen követelt, lehetővé teszi az adott társadalom szellemi fejlődését, a közélet élénkítését, a legjobb hatalomgyakorlók megválasztását. Ám – mint tapasztaljuk – megnyitja az utat idegen propagandaközpontok társadalomromboló agressziója előtt is.

Tőzsdespekulánsok bérelhetnek fel hazaárulókat avégből, hogy azok jó pénzért politikai vírust terjesszenek az adott országban, ezzel megfertőzzék a fiatalokat, a működő, valóban demokratikusan megválasztott kormányok ellen hergeljék a társadalom elbolondítható részeit.

A legpusztítóbb politikai vírus az úgynevezett „liberalizmus”.

Egyes szélsőségesek még a választási csalástól sem riadnak vissza – ezt láthattuk a mintaállamban, de közelebb egy 2002-es alkalommal is –, így a kisebb országokban komprádorok megszerezhetik a hatalmat, s kiárusíthatják a nemzeti közöség javait. Kiiktathatják ellenfeleiket, először egzisztenciálisan, majd másképp is.

Egy közelebbi térségben ez történt 1994 és 1998 között: akkor egy posztkommunista és egy ragadozó párt koalíciója végezte a kótyavetyélő „privatizációt” (valójában állami tulajdont idegen állami tulajdonba is adtak – noha a legfőbb szélsőséges folyamatosan morogta, hogy „az állam a legrosszabb tulajdonos” –, így csak hamis privatizációról beszélhetünk).

A valódi demokráciát lehetetlenné tette a szólásszabadság betiltása is.

Az úgynevezett politikailag korrekt beszédmód ugyanis meghiúsítja, hogy a valóságnak megfelelő elemzések a nyilvánosságban megjelenhessenek. Azaz az emberi kommunikáció vált képtelenséggé.

Így pedig csak ábránd a legsúlyosabb problémák megoldása.

Ennélfogva a legsúlyosabb bajok megoldatlanok maradnak, elhatalmasodnak, ránehezednek a társadalmakra. Ennek jeleit közelről látjuk, tapasztaljuk, elszenvedjük.

Az egyik legnagyobb veszélynek – helyesen – a rasszizmust tünteti fel a polkorrekt központ, ám – sajnos – kettős mércét alkalmaz a rasszizmusok megítélésében.

Vélhető, hogy az emberiség védekezni fog ez ellen a terror ellen (is).

A földkerekségen ma élő nemzedékek ezt már nem érik meg, ám jövendölhető, hogy akár egy évszázadon belül kirajzolódjon egy megoldás.

Még nem tudjuk, mi az.

A különböző berendezkedési változatok az elmúlt évezredekben megbuktak, most az úgynevezett „demokrácia” agonizál.

Ezután is következik egy új variáció, még nem tudjuk, mi lesz, ám mindenképpen már most érdemes gondolkodni.

Netán – a már megismert és elszenvedett „társadalommérnöki”, átnevelési, bottal a Paradicsomba kergető agressziót kerülve – kísérletezni.

Molnár Pál