Nem hiába mondta Habsburg Ottó: Mi magyarok sohasem voltunk idegenek Bécsben. Tehát illik ilyen szemmel tekinteni az osztrák fővárost, amely a magyar királyok rezidenciájaként évszázadokon keresztül a magyar királyság székesfővárosának egész sor feladatkörét látta el – mutat rá Deák Ernő.
2023. május 3. 00:16
Deák Ernő, a Bécsi Napló Európa-érmes főszerkesztője az Aranytíz központban – Botár Gergely felvétele
Útkeresés a jövőbe – Betakarított tanulmányok, értekezések, értékelések. Ezzel a címmel jelent meg Deák Ernő Európa-érmes bécsi újságíró új, 900 olalas kötete. A művet a budapesti Aranytíz központ lovagtermében mutatták be. A Bécsi Napló legendás főszerkesztőjét kérdezte a Gondola.
– Főszerkesztő úr, miért fontos az, hogy egy újságíró a jövőbe vezető ösvényre lépjen, és könyvekben is nyomot hagyjon az utókornak?
– Lényegében szürke hétköznapokból, banalitásokból áll az emberi élet. Mindez szerencsés eset, a rendkívüli események ugyanis arra engednek következtetni, hogy drámai fordulatokat, sőt tragédiákat is rejtegetnek a hétköznapok. Éppenséggel mégis a rendkívüli események azok, amik tartósan rányomják bélyegüket életünkre. Az ezekből adódó tanulságok jövőbe mutató ösvények. Feljegyzésük azért fontos, hogy kellőképpen ügyeljünk rájuk. Ezek különös értéke abban rejlik, hogy akár ösztönösen is az íródeák még ha naplót vezet is, tulajdonképpen másoknak írja, ami az egyén és közösség közötti legfontosabb kapocs.
A jövő útjaira vet fényt Deák Ernő kötete – becsinaplo.eu
– Bécs részben mindig is magyar város volt, miért és hogyan kell ezt tudatosítanunk Lajtán inneni magyarjainkban is?
–A megállapítás találó, csakhogy a legtöbb magyar ezt nem veszi figyelembe. Történészként nekem is nem csekély idő- és energiabefektetésbe került, míg sikerült fényt deríteni a magyar Bécs igen gazdag múltjára. Sajnos máig nem sikerült ezt könyvben megírni, bár nagyon sok adattal szolgálhatunk nemcsak az ausztriai, de a Lajtán inneni magyarjainknak is. Nem hiába mondta Habsburg Ottó első itteni eladásában: Mi magyarok sohasem voltunk idegenek Bécsben. Tehát illik ilyen szemmel tekinteni az osztrák fővárost, amely a magyar királyok rezidenciájaként évszázadokon keresztül a magyar királyság székesfővárosának egész sor feladatkörét látta el.
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Deák Ernő kötetét méltatja az Aranytíz központban – Botár Gergely felvétele
– Ritkaság, hogy új kötetről miniszterelnök-helyettes mondjon méltatást. Dr. Semjén Zsolt kereszténydemokrata politikus ezt megtette. Ez hogyan pörgeti fel a Bécs-Budapest tengelyt?
– Semjén Zsolt nem első ízben vállalta könyveim bemutatóját. Régi a vele való kapcsolat; valamikor Mosonmagyaróváron kezdődött, ott ünnepeltük a müncheni Kovács K. Zoltán 85. születésnapját. Ez a könyvbemutató talán nem pörgeti fel kimondottan a Bécs-Budapest tengelyt, de gondoskodunk róla, hogy tengelytörésre ne kerüljön sor. Az együtthaladás érdekében sokat és folyamatosan kell munkálkodnunk. Ezért is fontos, hogy akár ilyen szinten is politikusok és civilek szót értsenek egymással, együtt haladjunk, egymásért, nem egymás ellen.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.