Atomrizikó Kurszknál
Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója közölte, hogy a NAÜ küldöttségének megmutatták a kurszki atomerőmű elleni ukrán támadások nyomát. Mint mondta, "nem lehet kétséges, hogy ki hajtotta végre ezeket a csapásokat, honnan érkeztek".
2024. augusztus 27. 21:06

Vízpára a kurszki hűtőtornyokból, még a dróntámadás előtt – al123news.com

Fennáll a nukleáris incidens veszélye a kurszki atomerőműnél - jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő létesítményt.

"Itt most fennáll egy nukleáris incidens veszélye" - mondta Grossi újságíróknak, hozzátéve, hogy az erőmű megtekintése során dróntámadások nyomait látta.
   
"Ma elmondták nekem, hogy több esetben is dróntámadás érte a területet (a kurszki atomerőmű területét), a létesítményeket. Én, az erőműben járva, láttam ezeknek a támadásoknak a nyomait" - mondta.
   
"Egészében véve az a tény, hogy az atomerőműtől néhány kilométerre harci cselekmények zajlanak, nagy aggályokat, nyugtalanságot kelt a biztonsági rendszerrel kapcsolatban" - tette hozzá.
   
Leszögezte, hogy egy atomerőmű semmilyen körülmények között sem lehet katonai akció célpontja, és egyik fél sem használhatja fel katonai célokra. Hangsúlyozta, hogy egy erőmű biztonsági rendszereinek minden körülmények között teljes mértékben működőképesnek kell lenniük.
   
Grossi, aki elmondta, hogy járt egy működő erőművi blokk reaktorcsarnokában, gépházában és vezérlőtermében, valamint a kiégett nukleáris fűtőelemek tárolójában is, megállapította, hogy a kurszki erőmű "a normálishoz nagyon közeli üzemmódban működik". Hangsúlyozta, hogy a NAÜ az egész világon felelős a nukleáris biztonsági és védelmi rendszer fenntartásáért a nukleáris létesítményekben.
   
Mint mondta, azért fogadta el Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívását és látogatott el a kurszki atomerőműbe csoportjával, hogy személyesen értékelje a helyzetet és az orosz kollégákkal együtt találjon megoldásokat. A NAÜ főigazgatóját a nap folyamán fogadta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
   
Közölte, hogy a jövő héten szándékában áll találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és egyebek között megvitassa vele a zaporizzsjai atomerőmű körül kialakult helyzetet, valamint hogy a NAÜ, Kijev kérésének megfelelően, bővítse megfigyelőinek jelenlétét más ukrajnai nukleáris létesítményekre is.

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy készíthet-e az ukrán fél "piszkos bombát", Grossi kijelentette, hogy a NAÜ "Ukrajna összes nukleáris létesítményében jelen van" és nem látja jelét, hogy anyagok szivárognának el egy ilyen eszköz összeállításához.
   
Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója közölte, hogy a NAÜ küldöttségének megmutatták a kurszki atomerőmű elleni ukrán támadások nyomát. Mint mondta, "nem lehet kétséges, hogy ki hajtotta végre ezeket a csapásokat, honnan érkeztek".
   
Putyin csütörtökön jelentette be, hogy Ukrajna megkísérelt dróncsapást mérni a kurszki atomerőműre.
   
Az erőmű sajtószolgálatának közleménye kedden idézte Vagyim Jeleckih személyzeti igazgatóhelyettest, aki szerint az orosz szakszolgálatok minden biztonsági intézkedést meghoznak a létesítmény maximális védelme érdekében, és hogy urai a helyzetnek, az üzemi körülményeket ellenőrzés alatt tartják. Artyom Sarov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma tájékoztatáspolitikai osztályának igazgatóhelyettese közölte, hogy a kurszki régióban a háttérsugárzás normális.
 

MTI
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Zelenszkij és Leyen arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!
    Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó