Balogh Botond (b) és a német Florian Wirtz a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában játszott Németország - Magyarország mérkőzésen Düsseldorfban 2024. szeptember 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt
A magyar labdarúgó-válogatott 5-0-s vereséget szenvedett a német csapattól a Nemzetek Ligája A divíziójának szombati első fordulós mérkőzésén, Düsseldorfban.
Marco Rossi tanítványai nagyjából 20-25 percig voltak méltó ellenfelei vendéglátójuknak, akik aztán felőrölték a riválist, egyre nagyobb fölénybe kerültek, s végül kiütéses diadalt arattak saját közönségük előtt. A gólokat Füllkrug, Musiala, Wirtz, Pavlovic és Havertz szerezték.
A magyarok Rossi irányításával eddig még nem kaptak öt gólt egy mérkőzésen.
A magyar csapat jövő kedden Bosznia-Hercegovina együttesét fogadja az NL második fordulós mérkőzésén a Puskás Arénában.
Összeomlás
Még a 91. percben is odaajándékoztuk a labdát a németeknek, szerencsére a bíró lefújta a mérkőzést.
A 80. percben tizenegyeshez jutottak a németek, belőtték: 5:0
A 78. percben egy kapuralövésünk már van: Csoboth kísérletét a kapus védte.
A 76. percben a németek beszorítottak bennünket: 4:0
A 69. percben Sallai egy, a megyei II. osztályban is nevetséges rúgást küldött a kapu fölé-mellé.
Magunkra húztuk a németeket,
A 65. percben egy térfelünkön törrtén infantilis labdaeladásból gólt szerezteke a németek: 3:0
Az 57. percben Szoboszlai botrányosan rossz szögletrúgása után kontráztak a németek: 2:0
Schafert is le kell cserélni: második gyerekes labdaeladásából megint helyzetbe jutottak a németek.
A gyerekes ügyetlenséget a második félidőre is a pályára hozta válogatottunk.
Félidőbe Negót lecserélte Rossi, helyette Bollát küldte be.
A 45. percben Havertz mellé csavart.
40. perc: Schafer gyerekes labdaeladása a tizenhatosunkon belül: megúsztuk.
A 32. percben a németek kapufára fejeltek.
A 31. percben Sallai gólhelyzetben fölé-mellé bikázta a labdát.
A 27. percben a németek egy kijátszott helyzetből gólt rúgtak: 1:0
A 20. percben Gulácsi lábbal hatalmasat védett.
A 3. percben Varga Barnabást kézzel lerántották a 16-oson belül, a francia bíró lecsalta a tizenegyest, a német televízió becsületesen bemutatta a szabálytalanságot, a VAR-szoba is csalt.
Marco Rossi kihirdette kezdőcsapatát a 20:45-kor kezdődő, Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre, melyet az M4 Sport közvetít élőben. Felvezetőműsorunk 20 órakor kezdődik.
A mérkőzés kommentátora Hajdú B. István lesz.
A válogatott kezdőcsapatában nincs meglepetés, csak változás, a védelem eddig nem látott összeállításban lép pályára: a Dárdai Márton, Willi Orbán, Balogh Boton trió feladata lesz a németek rendkívül erős támadósorának megállítása.
m4sport
A német válogatott kezdőcsapata:
Ter Stegen – Kimmich, Tah, Schlotterback, Raum – Andrich, Gross – Wirtz, Havertz, Musiala – Fülkrug
A pontszerzés a minimális cél
Marco Rossi, a németek ellen szombat este sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint minden játékosa bizonyítani szeretne, főleg azok után, ami a nyári Európa-bajnokságon történt.
A meccsnek otthont adó düsseldorfi Merkur Spiel Arénában megtartott pénteki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető hangsúlyozta, most talán "jobb pillanatban" találkoznak a németekkel, mint az Eb-n, ezúttal ugyanis több magyar futballista is jobb állapotban van, mint volt a kontinensviadalon.
"Az edzésen megsérült Vas Gábort leszámítva a keretünk minden tagja egészséges. Nem akarunk ijedten pályára lépni, és természetesen szeretnénk jó támadójátékkal előrukkolni, de mi általában annyit tudunk támadni, amennyit az ellenfelünk megenged. Mindenki bizonyítani szeretne, különösen az Eb-n történtek után, de azért az ilyen meccsek végkimenetelét sokkal inkább a papírforma szerint erősebb csapat tudja befolyásolni" - nyilatkozta a 60. születésnapját hétfőn ünneplő Rossi, aki azt is elárulta, hogy csatárként Varga Barnabás kezd majd Düsseldorfban.
A kapitány elmondta, egyelőre nem gondolkodnak azon, hogy az A divízió tagjaként odaérhetnek-e a 3. csoport harmadik helyére, miután papíron a németek mellett a hollandok is nagyobb játékerőt képviselnek a magyaroknál, Bosznia-Hercegovina pedig nagyjából velük azonos szinten van.
"Cél nem lehet, de álomként megfogalmazható, hogy ugyanolyan NL-idényt teljesítsünk, mint legutóbb" - utalt arra Rossi, hogy a 2022/2023-as kiírásban a magyarok úgy maradtak bent az A divízióban, hogy az akkor Eb-címvédő olaszok mögött és a németeket, valamint az angolokat megelőzve zártak másodikként a csoportjukban.
A szövetségi kapitány elmondta, a nyári Eb után több megbeszélést is folytatott a válogatott játékosokkal, ezek során pedig lefektette azokat az alapelveket, amelyeket fontosnak érzett. Jelezte, azt szeretné, ha ezeknek az egyeztetéseknek a pontos tartalma közte és játékosai között maradna, de kijelentette: "mindenki megértette az elképzeléseimet".
Düsseldorf, 2024. szeptember 6. Schäfer András labdarúgó a magyar válogatott düsseldorfi sajtótájékoztatóján 2024. szeptember 6-án. A magyar csapat a labdarúgó Nemzetek Ligájában Németország ellen lép pályára. MTI/Szigetváry Zsolt
Schäfer András, az Union Berlin futballistája arról beszélt, tisztában van vele, hogy támadásban javulnia kell még, és védekező középpályás posztja ellenére veszélyesebbnek kell lennie a kapura.
"Ugyanakkor ha védekezésben agresszívabbak tudunk lenni, akkor az segíti a támadójátékunkat is. Németországi légiósként mindig nagy motiváció pályára lépni a német válogatott ellen, de úgy gondolom, hogy ezzel a többiek is így vannak, hiszen ilyen kaliberű riválissal szemben minden alkalommal extra nagy élmény játszani" - mondta Schäfer.
A Németország-Magyarország találkozó, melyet az M4 Sport élőben közvetít, szombaton 20.45-kor kezdődik a francia Clément Turpin sípjelére.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi - Balogh, Orbán, Dárdai M. - Nego, Nagy Á., Schäfer, Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Varga B.
-
Nem Magyarország elszigetelt, hanem az Európai Unió. Mi a történelem főutcáján járunk, az unió pedig valahol a sáros mellékutcákban botorkál – mondta Orbán Viktor a Lámfalussy-konferencián. A miniszterelnök köszönetet mondott Matolcsy Györgynek, majd jelezte: a leköszönő jegybankelnök a jövőben is meghatározó szereplője marad a magyar gazdaságpolitikai gondolkodásnak.
-
Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
-
A tavalyi átlagosan 32,2 százalékos és az idei átlagosan 21,2 százalékos béremeléssel a tanárok és óvónők átlagos fizetése 844 ezer forintra emelkedik - ismertette Rétvári Bence, hozzáfűzve, hogy összesen 4606 tanár bére magasabb 1 millió forintnál, közülük 1209 pedagógus nem vezető, 1929 igazgató és 1468 igazgató-helyettes.
-
A futballban a legnehezebb gólt szerezni és az utolsó passzt adni, ezen kell dolgoznunk és ezt meg is tettük az elmúlt egy hétben" – rögzítette az ír mester.
-
Kövér László szerint a Pénzmúzeum küldetése, hogy a pénzről, a múltról és jelenről beszéljen az embereknek, miközben formálja a jövőt. A Bélyegmúzeum küldetése is hasonló: miközben hatalmas értékeket gondoz, fontos ismeretterjesztő munkát is végez.