A gödöllői premontrei templom
Soltész Miklós rámutatott: a premontrei rend több mint 900 éve jött Magyarországra. Hozzátette, hogy a premontreiek Magyarországi léte lenyomatot hagyott a kultúrában, az oktatásban és a hit terjesztésében is.
2024. október 22. 19:36

gdl.hu

Négymilliárd forintos állami támogatásból épült fel a Gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston Prépostsági Temploma - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden, Gödöllőn az MTI-nek.

Soltész Miklós rámutatott: a premontrei rend több mint 900 éve jött Magyarországra. Hozzátette, hogy a premontreiek Magyarországi léte lenyomatot hagyott a kultúrában, az oktatásban és a hit terjesztésében is.

A folyamatot a 20. század szakította meg - ismertette. Úgy fogalmazott: Trianonnal elvesztek a határon túl rekedt egyházi és oktatási intézményeik, a kommün alatt pedig minden egyházi intézményt támadtak és 1945 után, a kommunista hatalomátvétellel elvették iskoláikat, intézményeiket, majd 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket is.

Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kijelentette, hogy a premontrei rend csak a rendszerváltással tudta újra elkezdeni az oktatási és hitéleti tevékenységeit és Szombathelytől Keszthelyen át egészen Gödöllőig fantasztikus oktatási-nevelési és szociális munkát végeznek.

MTI/Szigetváry Zsolt

A kormány segíti a magyar egyházak fejlesztéseit, törekvéseit és köszöni az elmúlt 900 éves munkát – fűzte hozzá Soltész Miklós.

A Gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston Prépostsági Temploma építkezését a kormány támogatta a premontrei rend alapításának 900 éves évfordulója alkalmából, a Gödöllői Premontrei Apátság hitéleti és oktatási feladatainak elősegítése érdekében. A támogatásból valósult meg a tervezés és az építés mellett a templom berendezése: oltárok, padok, stallumok, orgona, szobor került bele, de abból fedezték a díszítőfestést és az ólomüvegablakokat is. A harangok az egyházközség tagjainak, a gimnázium diákjainak és szüleiknek, öregdiákjainak, valamint a rendhez közel álló cégek és magánszemélyek adományaiból készültek el.

MTI
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Kik voltak a Kossuth téri sortűz megrendelői?
    Tizenhárom éves fiút is megöltek a Kossuth téri sortűzzel. A történelmi gaztett baloldali bűnöseiről azonban ma, 68 évvel a tömeggyilkosság után is csak sejtető utalásokkal lehet beszélni.
  • Januárban újabb 40 kastélyt hirdetnek meg
    A szabadkígyósi Wenckheim-kastély nem lett felújítva az emelet és a melléképületek, amelyre még mintegy 7,7-8,6 milliárd forint között kellene költeni. "Tőkeerős partnerre van szükség", aki a felújítás mellett az üzemeltetésre is tud forrást szánni; a következő tíz évben összesen mintegy 8-10 milliárd forintot.
  • Elfoglalnák Brüsszelt a patrióta civilek
    A szellemi erő a patrióták oldalán van, ám a bürokraták a korábban megszállt adminisztárciós poziciókba beleterpeszkednek, és foggal-körömmel védik azok minden négyzetcentiméterét. A szellemi erőknek azonban felül kell kerekedniük a gátlástalan bürokrácián.
MTI Hírfelhasználó