Készen áll a küldetésre a harmadik magyar űrhajós
Farkas Bertalan és Simonyi Károly után harmadik magyar űrhajós is a kozmoszba emelkedhet. Kapu Tibor és Cserényi Gyula sikeresen túljutott a NASA kiképzésén. Egyikük májusban földkörüli pályára kerül, nemzetünk harmadik magyar űrhajósra is büszke lehet.
2025. április 12. 10:47

Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós (j) és Kapu Tibor kiválasztott kutatóűrhajós a HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. május 28-án. MTI/Hegedüs Róbert

Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.

Emlékeztettek arra, hogy a felkészülés 2024 augusztusában kezdődött a NASA houstoni Johnson Űrközpontjában, ahol az Ax-4 legénységének tagjai intenzív oktatáson és gyakorlati képzésen vettek részt.

A NASA programja során az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomás moduljainak valósághű modelljeiben gyakorolták az űrállomáson végezhető műveleteket, vészhelyzeti eljárásokat, valamint a tudományos kísérletek végrehajtását.

Ez a program kiegészült az Axiom Space által biztosított különleges modulokkal, illetve a SpaceX tréningjeivel is, amelyek során leginkább a Dragon kapszulára koncentráltak a legénység tagjai.

A kiképzés végét egy hagyományos patch-ünnepség zárta, ahol az Ax-4 csapata a NASA és az Axiom Space küldetésirányítóival együtt ünnepelt.

Az Ax-4 űrhajósai ezzel az utolsó felkészülési szakaszba léptek, hiszen a felbocsátást legkorábban 2025 májusára tervezik.

A legénység tagjai készen állnak küldetésük végrehajtására a Föld körüli pályán - írták.

MTI
  • A klímavédelem árnyékos oldala
    Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
MTI Hírfelhasználó