Orbán Viktor: Sohasem fogjuk megengedni, hogy elvegyék a magyaroktól, ami nekik jár
Szerző: Gondola
2026. március 17. 06:06
Orbán Viktor miniszterelnök kaposvári fórumán a közelgő választások tétjéről, a kormány politikai céljairól és a térség fejlesztési terveiről beszélt több ezer résztvevő előtt.

A rendezvény a kormányfő országjárásának első állomása volt, amelyet a választási kampány részeként indított el.
A fórumot Szita Károly, Kaposvár polgármestere nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy a választásoknak szerinte nagy a tétje: az a kérdés, hogy Magyarország továbbra is a jelenlegi kormány irányítása alatt marad-e, vagy olyan politikai erők kerülnek hatalomra, amelyek külső érdekeket képviselnek. A polgármester kiemelte azt is, hogy Kaposvár az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, amit részben a kormányzati támogatásoknak tulajdonított. Úgy fogalmazott, hogy a város a kormány segítségével „XXI. századi várossá” vált.
A rendezvényen felszólalt Gelencsér Attila országgyűlési képviselő is, aki élesen bírálta az ellenzéket, különösen a Tisza Párt politikai szerepét. Beszédében több fejlesztési ígéretet tett arra az esetre, ha újra mandátumot kapna. Ezek között szerepelt egy mosdósi demenciaközpont felépítése, a 67-es út négysávossá bővítése Szigetvár irányába, a Zselic turisztikai fejlesztése, egy kerékpárút kiépítése, az ipari parkok további feltöltése beruházásokkal, valamint a robotsebészet bevezetése a kaposvári kórházban.
A fórum központi felszólalója Orbán Viktor volt. A miniszterelnök beszédében hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormányképes megvédeni Magyarország érdekeit, és a következő ciklusban is ezt kívánja folytatni. Kiemelte, hogy a kormány egyik legfontosabb célja az, hogy az ország kimaradjon a háborús konfliktusokból, és megőrizze biztonságát. Orbán Viktor bírálta az Európai Unió azon törekvéseit is, amelyek Magyarország erőforrásainak vagy döntési szabadságának csökkentéséhez vezetnének. Hangsúlyozta, hogy Brüsszel olyan kormányt szeretne Magyarország élére, amely jobban igazodik az uniós politikai irányvonalhoz, különösen az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdésekben. Beszédében utalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerepére is, aki önkényesen elzáratta a magyarok fő energiaszállítóját, a Barátság kőolajvezetéket, majd nyíltan kiállt Magyar Péter mellett, válogatott fenyegetések kíséretében.
A kormányfő három konkrét vállalást is megfogalmazott. Az egyik szerint Magyarország a várhatóan hatályba lépő uniós migrációs paktum ellenére sem fog migránsokat befogadni. A második ígéret az volt, hogy a következő négyéves ciklus végére az átlagbér elérheti az egymillió forintot. Harmadik vállalásként azt említette, hogy a kétgyermekes édesanyák számára is adómentességet vezetnének be.
Orbán Viktor külön beszélt Kaposvár fejlesztéséről is. Elmondása szerint az elmúlt 16 évben mintegy 200 milliárd forintnyi támogatás érkezett a városba különböző beruházásokra. Bejelentett egy új, mintegy 400 munkahelyet teremtő beruházást is, valamint azt, hogy a városban terveik szerint elektromos tömegközlekedési rendszer jön létre.
A fórumon több somogyi politikus is felszólalt. Witzmann Mihály országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kormánypártok a béke és a helyi érdekek képviselete mellett állnak. Móring József Attila képviselő szerint a választások egyik legfontosabb kérdése a háború és béke dilemmája, és szerinte olyan vezetésre van szükség, amely képes ellenállni a külső politikai nyomásnak. Kelei Zita, a dél-somogyi térség képviselőjelöltje azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormány politikájának folytatása biztosíthatja a stabilitást és a biztonságot.
A kaposvári esemény egy szélesebb országjárás része volt, amelyet a miniszterelnök a közösségi médiában jelentett be. A program szerint a következő napokban több városba is ellátogat, hogy nyilvános fórumokon találkozzon a választókkal. A tervezett állomások között szerepel Eger, Dunaújváros, Szentendre, Miskolc és Hódmezővásárhely is. A rendezvénysorozat célja, hogy a kormányfő közvetlenül szólítsa meg a választókat, és bemutassa a kormány politikai programját a közelgő választások előtt.






