Már a jövő héten tárgyalhat a béketervről Putyin és Hszi Csin-ping
Már a jövő héten Oroszországba utazhat Hszi Csin-ping kínai elnök, hogy hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal találkozzon – közölte a Reuters hírügynökség. Az értesülést sem a kínai külügyminisztérium, sem a Kreml nem erősítette meg.
2023. március 13. 16:27
A rendezési tervben kitüntetett helyen szerepel a harcok azonnali befejezése, a béketárgyalások megkezdése, az országok szuverenitásának tisztelete. Peking továbbá erőteljes üzenetet fogalmazott meg az Európai Unió és az Egyesült Államok részére. Két pont ugyanis külön foglalkozik a szankciós politikával: Kína a békekötés feltételeként jelöli meg, hogy minden érintett fél hagyjon fel az egyoldalú büntetőintézkedések kivetésével – írta meg a Magyar Nemzet.
Az oroszországi TASZSZ hírügynökség január 30-án számolt be arról, hogy az orosz elnök megkérte Hszi Csin-pinget, hogy tavasszal látogasson el Moszkvába. A The Wall Street Journal amerikai napilap később azt írta, a találkozásra áprilisban vagy május elején kerülhet sor. A múlt hónapban Vlagyimir Putyin Vang Ji kínai államtanácsost fogadta Moszkvában, ahol elmondta, számít a kínai államfő látogatására is, mivel Oroszország számára kiemelkedően fontos az együttműködés az ázsiai országgal. A két elnök összesen 39 alkalommal találkozott személyesen, legutóbb szeptemberben, egy közép-ázsiai fórumon.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
A választás győztese, Babis kizárta, hogy tárgyalna a jelenlegi kormánypártokkal, amelyek szerinte tönkretették Csehországot és nem teljesítették választási ígéreteiket.
A miniszterelnök szerint Magyarország érdeke, hogy Ukrajna mint állam fennmaradjon, de ez nem jelentheti azt, hogy „mi tartsuk el és mi tartsuk fenn” a szomszédos országot.
"Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni, miközben, amikor kormányon voltak, semmit nem tettek, ezt követően pedig, amikor csak lehetett, következetesen akadályozták a szabályozás szigorítását" - olvasható Soltész Miklós bejegyzésében.