Megszólalt Donald Trump: "nekem most halottnak kéne lennem"
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után.
2024. július 15. 10:52

"Nekem most nem itt kellene lennem, halottnak kéne lennem. Nagyon szürreális érzés" - jelentette ki Trump a New York Post című lap újságírójának nyilatkozva egy repülőgép fedélzetén úton Milwaukee felé, ahol hétfőn kezdődik a Republikánus Párt jelöltállító gyűlése.

A volt elnök elmondta: ha beszéde közben, a lövés pillanatában éppen nem fordította volna kicsit jobbra a fejét, hogy rápillantson a kivetítőre, akkor most halott lenne. "Csak a véletlennek vagy Isten kegyelmének köszönhetem az életem" - tette hozzá.

Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg, a jobb fülét horzsolta egy lövedék. Egy másik ember viszont életét vesztette a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok. Trump megjegyezte: sokan mondják neki, hogy emblematikus lett a sebesülése után készült fénykép, amelyen kihívóan az öklét rázza a tömeg felé fordulva. "Igazuk van, az egy jelképes fotó, és én mégsem vagyok halott.

Általában az embernek meg kell halnia ahhoz, hogy egy róla készült fénykép emblematikussá váljon" - fejtegette.

Donald Trump azt is elmondta, hogy a merényletkísérlet után átírta a jelöltállító gyűlésre eltervezett beszédét. Szavai szerint eredetileg "különösen kemény hangvételű" beszéddel készült, amelyben Joe Biden elnök rettenetes kormányzását bírálta volna, de ehelyett most olyan szöveggel készül, amely reményei szerint inkább egyesíteni fogja az országot. "De nem tudom, ez lehetséges-e. Az emberek nagyon megosztottak" - jegyezte meg Trump. Joe Biden vasárnap este a Fehér Ház Ovális Irodájából újabb üzenetet intézett az amerikai nemzethez a merényletkísérlet után, és azt hangoztatta, hogy "alacsonyabbra kell venni a hőfokot a politikában". "Nem szabad elfelednünk, talán nem értünk egyet politikai kérdésekben, de nem vagyunk ellenségek. Amerikában az a szokás, hogy a nézeteltéréseinket a szavazóhelyiségekben rendezzük, nem puskagolyókkal" - fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban nincs helye ilyen típusú vagy bármilyen más formájú erőszaknak.

MTI
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Aranymisés magyar pap a Délvidéken
    Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
MTI Hírfelhasználó