Simicskó István: egyre bővül a honvédelmi táborokban részt vevő diákok létszáma
Simicskó István úgy fogalmazott: azon dolgoznak, hogy a Magyar Honvédség számára megfelelő utánpótlást biztosítsanak, és egyre népszerűbb is a katonai hivatás.
2025. augusztus 26. 14:04

Öt helyszínen működnek jelenleg Magyarországon Honvédelmi Sportközpontok, ezekben idén nyáron közel 300 gyerek táborozott, de a Magyar Honvédség és a minisztérium segítségével több tucat táborban sok ezer gyerek vett részt, egyre bővül a honvédelmi táborokban részt vevő diákok létszáma - mondta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke kedden, amikor meglátogatta a gyerekeket Balassagyarmaton, a Honvédelmi Sportközpontban rendezett táborban.

Simicskó István közölte, a sportközpontok folyamatosan nyitva tartottak a nyáron, és helyet adtak a Honvédelmi Sportszövetség által szervezett táboroknak.

Mint ismertette, Balassagyarmaton három turnust szerveztek, a gyerekek megismerkedtek a sportlövészettel, a lézeres és a légpuskával, küzdősportokkal, folyamatos volt a testedzés.

Hozzátette: évről évre színvonalasabb lehetőségeket tudnak biztosítani a gyerekek számára.

Hangsúlyozta: ez is hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok még jobban kötődjenek a szülőföldjükhöz, még jobban szeressék a hazájukat, és sokan válasszák majd a kadétképzést a középiskolában.

Simicskó István úgy fogalmazott: azon dolgoznak, hogy a Magyar Honvédség számára megfelelő utánpótlást biztosítsanak, és egyre népszerűbb is a katonai hivatás.

A táborokban tartalékos katonák, katasztrófavédők, tűzoltók, rendőrök, polgárőrök is részt vesznek, tájékoztatást adnak a munkájukról, élményeket osztanak meg, és mint az elnök mondta, ez a fiatalok hasznára válik.
Az első honvédelmi tábort 2015-ben szervezték meg hazánkban.

Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, a tábor mozgásra, aktivitásra ösztönzi a gyerekeket, de vannak kulturális programok, kirándulások is.

Balassagyarmatról a Parlamentbe is szerveztek látogatást, így olyan élményeket is kaptak a gyerekek, amelyekhez a tábor nélkül nem biztos, hogy hozzájutnának - tette hozzá.

A nógrádi sportközpontban három turnusban 20-20, 11-14 év közötti, balassagyarmati vagy a város környékén élő gyerek vett részt a napközis táborban, itt tavaly szerveztek először ilyen táborozást.

Balassagyarmaton 2022 márciusában adták át a honvédelmi sportközpontot, Magyarországon ez volt a harmadik ilyen létesítmény.

Az uszoda közelében épült, a fiatalok hazafias és honvédelmi nevelését szolgáló, mintegy ezer négyzetméteres létesítményben több mint tíz sportágat lehet kipróbálni, küzdő- és technikai sportokat is lehet gyakorolni. A zöldmezős beruházásként épült központban megépült egy 10 lőállásos, 50 méteres sportlőtér kiszolgáló helyiségekkel, közösségi klubbal és oktatótermekkel egy csaknem hétezer négyzetméteres telken.

Kép: kdnp.hu

MTI
Címkék:
  • Brüsszel akadályozná a Putyin-Trump-csúcstalálkozót Budapesten - újabb szankciócsomag készül az EU-ban
    Az Izvesztyija értesülései szerint az Európai Unió fokozza erőfeszítéseit, hogy megnehezítse a tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészületeit. Miközben Washington enyhítette Moszkvával szembeni retorikáját, Brüsszel a 19. szankciócsomag bevezetéséről tárgyal, és negatív hangulatot próbál kelteni a budapesti találkozó előtt.
  • Orosz külügyminiszter-helyettes cáfolta a Lavrov-Rubio-találkozó elhalasztásáról szóló híreket
    Moszkva szerint „lehetetlen felfüggeszteni azt, ami soha nem is volt megbeszélve” – reagált Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a nyugati sajtóban megjelent hírekre, miszerint elhalasztották volna Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tervezett találkozóját.
  • Brüsszeli erőpolitika
    A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.
MTI Hírfelhasználó