Soltész Miklós a Gondolának: Visszautasítjuk és elfogadhatatlannak tartjuk az LMBTQ propaganda egyházainkkal szembeni támadásait
Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésére benyújtott módosító indítványa szerint a szivárvány színeivel kellene kivilágítani a Kolosy téren álló 269 éves Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomot. A beadványt több politikus is provokációnak nevezte. Barabás emellett a Facebook oldalán próbálta félremagyarázni, saját világlátásához igazítani a szivárvány szimbólum jelentését. Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát kérdeztük a váci református iskola bővítésének alapkőletételénél az esetről, keresztényüldözésről és a Nyugat-Európa szerte tapasztalható templomátalakításokról.
2025. április 2. 19:09
A kereszténydemokrata politikus elmondta, hogy a kereszténységet, mint szeretetet hirdető vallást, valamilyen oknál fogva az indulása óta sok támadás éri.
 
Jelezte, hogy a keresztényellenesség átterjedt már a mi térségünkre is, de mindenképpen vissza kell utasítani az olyan törekvéseket, amelyek egyházaink szakrális tereiből, templomaiból mulatókat, éttermeket alakítanak ki, vagy adott esetben olyan helyeket, amelyek "rosszabb tevékenységeknek adnak helyet".
 
Vissza kell utasítanunk a gender, LMBTQ propaganda egyházainkkal szembeni támadásait is, amelyek által megpróbálják átformálni gyermekeink gondolkodását, életét - hangsúlyozta Soltész Miklós.
 

Gondola
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
  • BL-selejtező - Robbie Keane: meg akarjuk nyerni a szerdai visszavágót
    Keane a sajtótájékoztatón jelen lévő örmény újságírók miatt nem részletezte, hogy milyen módosítást hajt majd végre a Ferencváros védelmében, mivel az Örményországban kiállított Ibrahima Cissé szerda este nem léphet pályára. "Majd holnap meglátják" - tette hozzá mosolyogva.
  • Térdre, Magyar! Szopjál! - A liberális gátlástalanság kézikönyve 2. rész
    Azt hitted, az első rész túlzás volt? Na, az csak a bemelegítés volt. Ez itt a másnap, amikor a buli utáni mocsokban megcsúszol, próbálod magad összeszedni, de Berg Dániel már rég „rekreál”: villásreggeli, szauna, masszázs, smoothie a budai villában, mintha mi sem történt volna - olvasható Kárpáthy Konrád újabb véleménycikkének bevezetőjében.
MTI Hírfelhasználó