Varga-Bajusz Veronika: mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát a következő hetekben
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni - ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorának csütörtöki adásában.
2025. május 1. 11:33
Varga-Bajusz Veronika elmondta, a vizsgák jövő hétfőn kezdődnek, az azt követő két hét pedig az írásbeli érettségikről szól majd. Hozzátette, június elején az emelt szintű, míg június 16-ától a középszintű szóbeli érettségi vizsgákon mérik fel a tanulók tudását.
Az államtitkár beszélt a szakképzésről is, melyről azt mondta, gyakorlatorientáltabb lett, sokan tanulnak duális képzésben. Ebben a képzési formában a vállalatoknál szerezhetnek tapasztalatot, gyakorlatot a diákok, akik számára a 160 ezer forintos munkabér is elérhető - mondta.
Kiemelte, a technikumokat és a felsőoktatást összekötő folyamat is elindult az úgynevezett okleveles technikusi képzéssel. Ebben az oktatási formában a technikumi tanterv egyeztetve van a felsőoktatási intézménnyel, ahová felvételt nyerve "kreditként értékesülhet" a diákok szakképzésben szerzett tudása - fűzte hozzá.
Varga-Bajusz Veronika elmondta, 2022 óta 57 százalékkal nőtt a szakképzésből felsőoktatásba jelentkezők száma, a műszaki és informatikai képzések esetében pedig "gyakorlatilag a felsőoktatás előszobájává vált a szakképzés". A kormány célja az, hogy a diákoknak ne kelljen választania a szakma és az egyetemi képzés között, hanem mindkettő ott legyen előttük lehetőségként - tette hozzá.
Az államtitkár a 18. Szakma Sztár Fesztiválra is kitért, melyről elmondta, január-február környékén mintegy 12 ezren kezdték meg a szakmai versenyeket. Különféle előválogatók, középdöntők után az országos döntőbe csaknem 200 fiatal jutott be - mondta.
Megjegyezte, a rendezvény céljai között van, hogy megmutassa, "milyen jó szakmatanulási lehetőség van már a szakképzésben", és a fiatalok bizonyíthassák tudásukat. Hozzátette, azok számára, akik kijutnak az európai és világversenyekre, a Szakma Sztár jelenti az első nagy megmérettetést.
Varga-Bajusz Veronika csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában is beszélt a megújított magyar szakképzésről. Többek között elmondta, annak átalakítását 2020-ban kezdte meg a kormány egy olyan rendszer felépítésének céljával, mely a fiataloknak a munkaerőpiacon szükséges készségeket és kompetenciákat adja át.
Kiemelte, az általános iskola elvégzése után tízből hat diák a szakképzést választja továbbtanuláskor. Népszerűek a gazdasági képzések, de egyre keresettebbek a műszaki, informatikai kurzusok is, például a webfejlesztés vagy a robotika - tette hozzá.
A rádióműsorban az államtitkár a munkáshitelre is kitért. Ismertette, a kölcsönt már 21 ezernél is többen igényelték, és több mint 17 ezer 500-an már meg is kapták.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
A helyzetet súlyosbítja, hogy míg azelőtt „csak” a sajtót, a kommunikáció csatornáit uralták, most már kiépítették azt a virtuális teret, amelyben mindenki szabadnak és véleményformálónak hiheti magát. A szellem totális szolgaságba vetésének korát éljük, és kegyetlenül nehéz lesz ezt a folyamatot megállítani, vagy akárcsak lassítani - véli az Európa-érmes újságíró.
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.