Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni - ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorának csütörtöki adásában.
Újabb fontos lépés a pedagógusbér-emelés felé: részleges megállapodás született Brüsszelben.
A folyósítást követően azonnal 581 ezer forint lesz a pedagógusok átlagbére
– jelezte a Facebook-oldalán Rétvári Bence államtitkár a mai hírekre reagálva. Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, technikai megállapodás született Brüsszelben, egy lépéssel közelebb kerültünk az uniós forrásokhoz.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
A helyzetet súlyosbítja, hogy míg azelőtt „csak” a sajtót, a kommunikáció csatornáit uralták, most már kiépítették azt a virtuális teret, amelyben mindenki szabadnak és véleményformálónak hiheti magát. A szellem totális szolgaságba vetésének korát éljük, és kegyetlenül nehéz lesz ezt a folyamatot megállítani, vagy akárcsak lassítani - véli az Európa-érmes újságíró.
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.