Védelemre szorul a felszíni és felszín alatti vízkészlet is
2023. március 22. 17:04

Magyarországon a felszíni és felszín alatti vízkészlet is védelemre szorul, részben az ipari szennyeződések, részben a mezőgazdaság szennyezése miatt - hangsúlyozzák az MTI által a víz világnapján megkérdezett természetvédelmi szervezetek.

Magyar Természetvédők Szövetsége

mtvsz.hu

Álláspontjuk szerint a vegyszerek alkalmazása helyett a talaj szervesanyag-tartalmának növelésére, és ezáltal vízmegtartó képességének javítására kellene helyezni a hangsúlyt.
   
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) kifejtette: Magyarországon egyebek mellett gondot okoz, hogy az árvízvédelem hatására az ország folyóit szűk mederbe terelték a vizek gyors levezetése érdekében. Ez annyira "hatékonyan" sikerült, hogy például a Homokhátságot és a Nyírséget az elsivatagosodás veszélyezteti - fogalmaztak.
   
Álláspontjuk szerint vissza kell adni a folyóknak a természetes medret és valamennyi árteret, ahol a víz elterülve táplálja az növényvilágot, javítja a mikroklímát és a környékbeli mezőgazdasági területek talajának vízháztartását. Összhangban az EU céljaival, fontos lenne csökkenteni a vegyszer- és műtrágyahasználatot, valamint talajkímélő mezőgazdasági gyakorlatot folytatni, hiszen a talaj állapota szorosan összefügg a vizek állapotával.
   
"Védenünk kell a felszíni és felszín alatti vízkincset az ipari és mezőgazdasági szennyeződéstől, és meg kell akadályozni az illegális vízkivételt" - fogalmazott az MTVSZ.
   
Balogh Péter, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnöke az MTI-nek küldött kommentárjában rámutatott: be kell látni a modernkori folyószabályozás koncepcionális tévedését, és a duzzasztás helyett a táji vízvisszatartás struktúráit kiépíteni. Ezen felül azt is hangsúlyozta, hogy az iparszerű állat- és növénytartás helyett át kellene állni a természetszerű gazdálkodásra, vegyszerek, műtrágyák helyett a természetes anyagok és folyamatok használatára.

A WWF Magyarország közölte, az országban a folyószabályozások következtében a folyók és árterek nem tudják kiegyenlíteni az árvizek és az egyre gyakoribb aszályok hatásait, nem képesek feltölteni a talajvízkészleteket. A tavakat hamarabb fenyegeti a kiszáradás veszélye, mert nem kapnak felszín alatti vízutánpótlást.

A szervezet szerint az a megoldás, hogy ahol csak lehet, vissza kell állítani a folyóvizek természetes működését, hogy az árterekre szabadon kijöhessen a víz, és a tájhasználatot ehhez kellene igazítani.

Rodics Katalin, a Greenpeace biodiverzitás kampányának felelőse az MTI-nek elmondta, Magyarországon a nagyüzemi mezőgazdaság által művelt területeken a talaj nem tudja megőrizni a lehullott csapadékot, ezért szükség van a mezőgazdaság átalakítására. A csapadékot ugyanis csak akkor képes tárolni a talaj, ha megvan benne a természetes humuszréteg. Ezt azonban a növényvédő szerek, a műtrágya tönkre teszik. A talaj helyreállításához - és ezáltal vízmegtartó képességének erősítéséhez - a természettel összhangban végzett termelésre van szükség - mutatott rá Rodics Katalin.

Az ország vízmegtartó erejének növelésében az erdőtelepítések is segíthetnek, de csak akkor, ha őshonos fafajokkal és nem természetes gyepekre történik - tette hozzá.  

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Tudományos hálózatszövés a Vörösmarty-teremben
    A tudományos vívmányok gyakran a jó személyes kapcsolatokon, barátságokon alapulnak. Ilyen értékek létrejöttére nyitott alkalmakat a 200. jubileumát ülő Akadémia.
  • A Tisza Párt ukrán kapcsolatai sérthetik szuverenitásunkat
    "Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
  • Szegedi Borfesztivál
    A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
MTI Hírfelhasználó