Hiába segítette őket ellenünk a bíró, kiestek
2024. július 5. 20:46

A spanyol labdarúgó-válogatott hosszabbítás után, a 119. percben fejelt góllal 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot az Európa-bajnokság első, pénteki negyeddöntőjében.

A három végső diadallal holtversenyben csúcstartó két csapat közül a spanyol szerzett vezetést a második félidő elején Dani Olmo pontos lövésével, a hazaiak pedig egy másik cserejátékos, Florian Wirtz kapufás találatával egyenlítettek a rendes játékidő hajrájában. A rendkívül színvonalas és lüktető meccset aztán Mikel Merino okos és pontos fejese döntötte el a 119. percben.
   
A legutóbb is négy közé jutott spanyolokra a 21 órakor kezdődő portugál-francia párharc győztese vár a keddi, müncheni elődöntőben.
 

mti
Címkék:
  • Kezet foghatunk-e „lapáttal agyonverni” akaróval?
    Kapaszkodjunk meg: Európában hangzott el a förtelmes mondat. Sőt ami még fájóbb: a kontinens kellős közepén, Magyarországon harsogta ezt olyan politikus, akit korábban megválasztottak felelős pozícióba.
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • A rögvalóság élményeitől az új kozmikus csúcsig
    A rejtekbe vonulást – valójában szorulást – a versalkotók természetesen nem kívánják. A világ egyik mély apályának a következménye, hogy a költészet és a vele kapcsolatos gazdag (kiemelten etikai és érzelmi) értékvilág jelentősége átmenetileg visszaszorul. Ezért az alkotók rosszul érzik magukat a mai világban – érvel Báger Gusztáv.
  • Patrióták Európáért
    Kereszténydemokrata politikusként az értékalapú, a nemzetek együttműködésén nyugvó, normális és polgárbarát Európáért dolgozom – rögzíti Hölvényi György.
  • Megalakult a Patrióták Európáért EP-frakciója
    Néhány nap alatt óriási politikai erő állt össze az Európai Parlamentben: a Patrióták Európáért frakció. Ez a 84 képviselő küzd majd a korrupt, önmagát átmentő uniós vezetőséggel szemben.
MTI Hírfelhasználó