Az északnyugati tájakon sok napsütés valószínű
Márciussal kezdetét veszi a meteorológiai tavasz. Ekkor még több lesz felettünk a felhő, vasárnaptól viszont naposabbra fordul az idő.
Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig: A keleti, északkeleti harmadban a köd, illetve az alacsonyszintű felhőzet a déli, kora délutáni órákig nagyrészt feloszlik. Emellett a déli, délnyugati, majd egyre inkább a délkeleti megyékben lehet vastagabb a felhőzet, másutt általában többórás (szűrt), az északnyugati tájakon sok napsütés valószínű. Késő délutántól északnyugat felől határozottan elkezd csökkenni a felhőzet, az éjféli órákra nagyrészt kiderül az ég. Néhol a ködös részeken szitálás, főként északkeleten zápor előfordulhat. Az északnyugati szél főként az északnyugati tájakon helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére -1 és +5 fok közé hűl le a levegő.





