Rémálommá vált a holland társadalmi kísérlet: integráció helyett tömeges nemi erőszak
Szerző: Gondola
2026. február 3. 05:05
Multikulti helyett rémálom: a hollandiai közös menekült- és diákszállások a drogok, a rablás, a tömeges nemi erőszak tanyái lettek.
A Daily Mail számol be egy sajátos holland társadalmi kísérletről, amelynek lényege, hogy helyi diákokat és bevándorlókat próbáltak „integrálni” olcsó önkormányzati szállásokon. Az eredmény még Philip Zimbardo híres börtönkísérleténél is látványosabbra sikerült: integráció, avagy idilli multikulti helyett igazi bűnfészkek alakultak ki – az áldozatok pedig rendszerint a helyi diákok voltak. Az esetről egy riportfilm is készült, amely futótűzként terjed Hollandiában.
A Stek Oost nevű épület 2018-as megnyitásakor az amszterdami városvezetés és a Stadgenoot lakáskezelő vállalat az egyik legprogresszívebb és leginkluzívabb európai projektként ünnepelte a kezdeményezést. A koncepció szerint 125 holland fiatal és 125 menekült élt volna együtt, előbbiek kedvezményes lakhatásért cserébe segítve az érkezők beilleszkedését közösségi programokkal és „buddy” (személyes támogató) rendszerrel.
A valóság azonban hamar rémálommá vált. A lakók beszámolói szerint az épületet erőszak, vandalizmus, drogdílerkedés, fenyegetések és súlyos szexuális bűncselekmények jellemezték. Több nő számolt be zaklatásról és nemi erőszakról; az egyik legismertebb esetben egy fiatal nőt a saját „buddyja” erőszakolt meg, aki csak évekkel később, egy második áldozat vallomása után került börtönbe. Más lakók késekkel való fenyegetésről, verekedésekről és állandó félelemről beszéltek. A rendőrséghez több mint húsz erőszakos vagy szexuális bűncselekményt jelentettek, mégis úgy érezték, sem az üzemeltető, sem az önkormányzat nem tudta vagy akarta biztosítani a védelmüket.
A kudarc egyik fő oka állítólag az volt, hogy míg a holland diákokat szigorúan kiválasztották, kötelezettségeket írtak elő számukra és közösségi munkát vártak el tőlük, addig a menekültek esetében gyakorlatilag semmilyen alkalmassági szűrés nem történt. Sokuk súlyos háborús traumákkal érkezett, pszichológiai támogatás nélkül, ami a közös, intenzív együttélésben komoly konfliktusokhoz vezetett. A lakók szerint az 50–50 százalékos arány eleve irreális volt, a projekt túl nagy léptékűnek bizonyult, és hiányzott a folyamatos, professzionális felügyelet.
A holland jogi környezet tovább súlyosbította a helyzetet: a „menekülteket”gyakorlatilag lehetetlen volt kiköltöztetni, így végül a holland fiatalok hagyták el tömegesen az épületet. Az üzemeltető Stadgenoot később elismerte, hogy a helyzet kezelhetetlenné vált, és hiába kérték a projekt lezárását, az önkormányzat ezt hosszú ideig elutasította.
Bár később módosították az arányt 70–30 százalékra a hollandok javára, a lakók szerint ez érdemi változást nem hozott.
A cikk kitér arra is, hogy Stek Oost nem egyedi eset: Amszterdamban és környékén több hasonló komplexum működik, amelyek közül a nagyobbakban rendszeresek az erőszakos incidensek, míg a kisebb, jobban menedzselt épületek – ahol alapos szűrés és állandó jelenlét van – viszonylag jól működnek. Példaként említi a Stek Westet, ahol a gondos kiválasztás és a megfelelő arányok miatt a modell sikeresnek mondható.
A szerző szerint a történet azért különösen tanulságos Nagy-Britannia számára, mert a brit kormány is egyre kétségbeesettebben keres alternatív megoldásokat a tömegesen érkező menedékkérők (értsd: bevándorlók) elhelyezésére, beleértve diákszállók vagy egykori katonai bázisok használatát. A Stek Oost esete azonban arra figyelmeztet: a jó szándék önmagában nem elég, és a kontroll nélküli, vegyes lakhatási modellek súlyos következményekkel járhatnak.
A cikk végkövetkeztetése szerint ez a rendkívül ambiciózus integrációs kísérlet nemcsak a résztvevő fiataloknak okozott maradandó traumákat, hanem alapjaiban kérdőjelezi meg azt az elképzelést is, hogy hasonló modellek nagy léptékben, megfelelő előkészítés és támogatás nélkül működőképesek lennének – még Európa egyik legliberálisabb városában sem.
