2025-ben juniusában volt a a szomorú 80. évfordulója a maga valójában feltárt Pozsony-ligetfalui tömeggyilkosságnak. Erről a rémtettről először Janics Kálmán adott hírt „A hontalanság évei“ című munkájában.

ma7

Janics először csak valószínűsíti, hogy „az áldozatok zömükben minden valószínűség szerint szülőföldjükről elhurcolt, még nem hadköteles gyerekemberek voltak”.

antikvárium.hu

Később viszont már tényként közli: „tíz héttel a második világháború befejezése után lemészároltak és tömegsírba hánytak kilencven magyar fiatalembert”.

Szerinte „tények sorozata utal arra, hogy észak felől hazaigyekvő magyarországi fiatalokról (ún. leventékről) volt szó, akiket a nyilas uralom 1944 őszén háborús emberanyag-tartalékként a német birodalom területére deportált. Sorsuk akkor vált tragikussá, amikor Pozsonynál feltartóztatták őket a háború utáni hetekben, és internálták a ligetfalui politikai fogolytáborba”. Duray Miklós – Janics nyomán – szintén 90 magyar fiatalemberről ír, akik feltételezhetően a háború idején elhurcolt, de éppen szökésben lévő és hazafelé tartó leventék voltak.

 A ligetfalui tömeggyilkosság témájában szintén kutatást folytató Dunajszky Géza adatai szerint Ligetfalun a leventék kivégzése július 24-25-én történhetett meg.
         
A napokban üpnnepélyes keretek között, méltó megemlékezés kíséretében avatták fel a Pozsony-Ligetfalusi temetőben a második világháború befejeződése után kegyetlen brutalitással meggyilkolt magyar leventék emlékművét.

Dunajszky Géza hosszú idő óta kutatta történetüket, meggyilkolásuk körülményeit, amelyről írásaiban többször is beszámolt.

Dunajszky Géza - sziakomarom

Családi érdekeltség is vezette történetük felkutatását és megörökítését, nagynénjének ugyanis megígérte, hogy két levente-fia meggyilkolásának körülményeit megpróbálja felkutatni.

Évek kitartó kutató munkája, érdeklődés, utánajárás, tanúk meghallgatása után állt össze benne a kép a Ligetfalu határában különös kegyetlenséggel meggyilkolt kilencven magyar fiatal levente sorsáról, tragikus végzetéről.

A második világjáború már véget ért, Németországból hazafelé irányították a magyar leventéket, ők pedig bizton remélték, hogy eljutnak családjukhoz. Ám nem így történt, közbeszólt a sors néhány gyűlölettől vezérelt egyén képében, akik kegyelmet és emberséget nem ismerve, elvették fiatal életüket. Néhánynak sikerült megszökni, ők évekig hallgattak, féltek még néhány szót is elejteni arról, ami velük és társaikkal történt, aztán csak-csak megoldódott a nyelvük, talán meggyilkolt társaik iránti kegyeletből is, elmondták történetüket. A meggyilkolt fiatalokat ugyan elföldelték, de sokáig senki sem sejtette, hol nyugszanak.

Aztán Dunajszky Géza egy temetői látogatás alkalmával szó szerint felfedezte nyughelyüket. Ez a hely a mai halottasház alatt van, és most ennek közelében alakították ki azt az emlékhelyet, amely méltó a szomorú sorsú leventék emlékének.

Az az ember, aki a kivégzéséért felelös, Eduard Kosmel (1922-1985) ragyogó katonai és politikai karriert futott be: még korábbi bűntényének színhelyére, vagyis Pozsonyba is visszatért, a 39. gyalogos, majd az újabb átszervezések után a 9. lövész ezred parancsnokaként. Elvégezte a prágai hadiakadémiát, majd a Szovjetunióban a Vorosilov vezérkari akadémiát. 1964-ben léptették elő tábornokká és az 1. hadsereg parancsnok- helyettesének nevezték ki. 1968-ban a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnökének helyettese, a csehszlovák parlament képviselője.. 1969-től három éven keresztül Moszkvában a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői vezérkari főnökének helyettese. 1972-1978 között a 4. hadsereg parancsnok-helyettese. 1978-től 1983-as nyugdíjba vonulásáig a prágai Károly Egyetem katonai tanszékének vezetője. 1985-ben Nyitrán hunyt el.

Soha nem vonták felelöségre!

Az ünnepélyes rendezvényre a Ligetfalusi Polgári Társulás, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya és Ligetfalusi Alapszervezete, valamint a budapesti Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány szervezésében került sor. Az avató ünnepségen megjelent Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete, Gubík László, a Magyar Szövetség országos elnöke, Turi Török Tibor, a síremlék alkotója, a Csemadok képviselői és szép számban az emlékező közönség. A síremléknél a cserkészek álltak díszőrséget.

Az ünnepség kezdetén Kaszás Kornél Petőfi-ösztöndíjas felolvasta Dunajszky Géza „Ők békésen nyugszanak” című írását, amelyben a leventék nyughelyének megtalálásáról számolt be.

A kegyeleti megemlékezést dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó tartotta, aki megindító beszédében hangsúlyozta, hogy addig nem lehet megbocsátás, amíg a bűnösök, az elkövetők nem ismerik el tetteiket, nem vallják meg bűneiket, és nem kapják meg méltó büntetésüket.

Prof. Dr. em. Makovitzky József ( Univ. Heidelberg es Univ. Freiburg i. Br.)