A jövő operaénekeseinek felkutatása céljából mentorprogramot indított a Magyar Állami Operaház
2025. október 4. 04:07
A jövő operaénekeseinek felkutatása céljából OpeRajt néven mentorprogramot indított a Magyar Állami Operaház - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
Az új, országos tehetséggondozó kezdeményezés célja, hogy hidat építsen a zenei oktatás és a hivatásos operai gyakorlat között - emelték ki a közleményben.
Az elmúlt harminc évben a felsőoktatásban magánének szakra jelentkezők száma az ötödére csökkent. Emellett az énektanárképzés és a professzionális operai gyakorlat között napjainkban olyan komoly szakadék húzódik, amely sok tehetségnek állja útját a pályára lépésben.
Az OpeRajt program ezt az űrt kívánja kitölteni: közvetlen kapcsolatot teremt a tanárok, a diákok és az Opera között, miközben új perspektívát nyit a fiatalok számára. A program a szervezők szándékai szerint hozzájárul az operaénekesi utánpótlás biztosításához és a fiatal tehetségek pályán tartásához, emellett emeli a vokális képzés színvonalát, és országos szinten ad presztízst az énekmesteri hivatásnak - fejtették ki a közleményben.
Bejelentették, hogy az OpeRajt program első lépéseként országos pályázatot írnak ki énekmesterek számára, akik a Magyar Állami Operaház szoros szakmai támogatásával segítik a fiatal énekesek felkutatását, képzését és motiválását. A jelentkezéseket 2025. november 15-ig várja az intézmény. A részletes pályázati kiírás elérhető a www.opera.hu/operajt/ weboldalon.
A beérkező pályázatok alapján az operaház által kijelölt bíráló bizottság Budapesten és mind a tizenkilenc vármegyében kiválaszt egy-egy énekmestert, akik feladata 2026 januárjától a tanítás mellett a tehetségkutatás is lesz, különösen a legaggasztóbb utánpótláshiányt mutató férfi énekesek körében, az intézmény szakmai és anyagi támogatásával.
Az énekmestereket a felfedezett és tanított fiatalok képzésében az operaház kijelölt művészei mentorálják, akik alkalmanként az órákat, tanszaki hangversenyeket is látogatják, és személyes példájukkal inspirálják a növendékeket.
A diákok a hangi volumen tisztázása végett évente egy alkalommal a mentorok kíséretében a dalszínház színpadán is kipróbálhatják adottságaikat, majd az év végén budapesti tanévzáró koncert ad alkalmat a bemutatkozásra, immár a nagyközönség előtt, amit az énekmesterek és a zongorakisérők számára egész napos szakmai program előz meg - olvasható a sajtóanyagba.
Felhívták a figyelmet, hogy a tavaly elindított Marton Éva Nemzetközi OperaStúdió és az idei évtől kétévente jelentkező I. Országos Operaverseny után a most meghirdetett OpeRajt program immár a harmadik olyan pillére a Magyar Állami Operaház énekes utánpótlásnevelésének, amivel az intézmény feladatain túlmutatva, saját forrásaiból támogatja a jövő énekes generációinak fejlődését.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
A tizenhárom aradi vértanú közül hat kötődik valamilyen módon a Délvidékhez és a volt Jugoszláviához, így számos településen tartanak megemlékezéseket minden évben. Kiss Ernő az egyetlen aradi vértanú, akinek a földi maradványai is a Vajdaságban, Eleméren nyugszanak.
Orbán Viktor példátlannak nevezte a háborúk történetében is, hogy a szembenálló felek nem tárgyalnak egymással. Az amerikaiak tárgyalnak az oroszokkal, de az európaiak nem, holott a háború itt van az európai kontinensen - tette hozzá.
Elindult a Gondola.hu első podcast sorozata, a Látszat és Valóság, amelyben Gerzsenyi Krisztián vendégeivel közéleti viták, társadalmi kérdések és gazdasági döntések mögé néz.