A Dunától a színpadig: így lett olimpikonból a Honfoglalás hangja Géczi Erika
Szerző: Lobó-Szalóky Lázár
2025. december 9. 18:08
Az olimpikonból lett énekesnő útja a világbajnoki aranytól a Honfoglalás főcímdaláig az újrakezdések története, belső erővel és kíváncsisággal. Interjú Géczi Erikával.
Ha visszanézel arra a 15 éves lányra, aki egyszerre kezdett kajakozni és gitározni, melyik pillanatban érezted először, hogy benned valami több van?
Igazából már az általános iskolában indultam kisebb iskolai atlétikai versenyeken, és nagyon megtetszett az a hangulat, az a légkör és izgalom, ami a versenyzéssel jár. Azt hiszem jó eredményeket is értem el, és ez sikerélményt adott. Bár már pontosan nem emlékszem. Az biztos, ekkor, elsős gimnazista koromban határoztam el, hogy szeretnék az iskolán kívül is versenyszerűen sportolni.
Hogy több van bennem, az tudatosan nem fogalmazódott meg a gondolataimban, csak létrejött egy vágy a sikerélmények hatására, hogy ezt jó lenne továbbra is csinálni komolyabb keretek között. Aztán a bátyám barátnője révén kezdtem el kajakozni. Volt a Dunának egy erős vonzereje számomra.
A gitározás egy véletlennek volt köszönhető, mert volt otthon egy kölcsön gitár, és addig-addig nézegettem, hogy elkezdtem próbálgatni rajta játszogatni. Aztán az egyesületemben az egyik kenus fiú mutatott néhány alap akkordot, és néhány amerikai népdalt. De az elején ez csak hobby szintű zenélés volt, főleg magamnak.
Pár évvel később egy barátom, aki szintén tanított gitározni, ő bíztatott, hogy szép hangom van, és azt mondta, hogy megszépülök, amikor énekelek.
Ez a mondat sokáig elkísért és önbizalmat adott. De nem gondoltam magamról, hogy különleges lennék, csak jó volt énekelni és gitározni.
Kétszer is elvette tőled az élet az olimpiai indulás lehetőségét (1980 és 1984*). Mi volt az a belső erő, amiből mégis újra tudtad építeni magad?
Érdekes módon, a kajakozásban tudtam, hogy jó vagyok, mert folyamatosan fejlődtem. Egyre jobb versenyeredményeim lettek a hazai versenyeken. S ahogy válogatott lettem, és világbajnokságokon indultam, a következő szint az olimpia volt, amin szerettem volna indulni. A legnagyobb verseny a világon az olimpia, és pont azért mert csak négy évente van, nagy az értéke. Csak magamnak akartam bizonyítani, hogy ott tudok lenni egy olimpián. Ez a vágy hajtott. Hogy meg tudom csinálni.
Mi volt számodra a legnehezebb tanulság a világbajnoki aranyig vezető úton és hogyan formálta ez az emberi oldaladat, nem csak a sportolói énedet?
Többnyire csapathajóban indultam a világversenyeken, mivel mindig volt egy-két versenyző, aki jobb volt nálam egyesben. Viszont a csapathajóban igazi csapat játékosnak kell lenni, együttműködni, együtt gondolkodni. Szinte együtt éltünk az edzőtáborokban, és ez jót tett nekem. Megtanultam közösségben élni, gondolkodni, ami nem okozott különösebb nehézséget nekem.
A szöuli olimpia ezüstérme után hogyan született meg a döntés, hogy abbahagyod és új életet kezdesz? Mi volt a mélyebb oka ennek a váltásnak?
A szöuli olimpia után úgy éreztem, hogy a kajakban már nem tudok tovább fejlődni, és eldöntöttem, hogy abbahagyom. Megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy jó lenne a zene terén professzionálisabb szintre lépni, kicsit komolyabban zenélni. Akkor még annyira tudatosan nem tudtam, hogy a gondolat és a hozzá kapcsolódó érzelem teremti a valóságunkat. De úgy tűnik a vonzás törvénye az életembe hozta ezt a lehetőséget. Akkor már két éve járogattam a Bojtorján együttessel fellépni, mint vendég. 1989-ben viszont kettészakadtak, és az újjáalakuló Bojtorjánba engem is felkértek mint állandó csapattag.
Amikor egyszer csak a Bojtorján és később a Rockfort révén hivatásos énekes nővé váltál: mi volt az a pillanat, amelyben tényleg elhitted, „igen, mostantól ez én vagyok"?
Nem volt egyetlen pillanat. Ez igazából egy folyamat volt. Ugyanúgy, ahogy a kajakozásban. Amikor az ember egyre többet gyakorol, új és új dalokat tanul meg, új kihívásoknak néz elébe, akkor törvényszerű a fejlődés. Magamhoz képest. Soha nem hasonlítgattam magam másokhoz, mert nyilván voltak nálam jobbak.
Nekem mindig az okozott örömet és sikerélményt, amikor úgy éreztem, hogy magamhoz képest fejlődtem.
Vagy amikor megvalósítottunk a zenekarral egy kitűzött célt, például egy új albumot, amin esetleg nekem is voltak szerzeményeim. Vagy elértünk valamilyen eredményt egy zenei versenyen, mint például az 1997-es Eurovíziós dalverseny hazai döntőjének második helyezését. Ezek az élmények erőt adtak, hogy jó úton haladok.
A „Szállj sólyommadár" főcímdal, a Honfoglalás zenéje országosan ismertté tett. Hogyan élted meg ezt a hirtelen hírnevet? Öröm volt, teher, felelősség vagy valami egészen más?
Mindenképp öröm volt. Sokan csak a hang után nem is tudták, hogy én vagyok, s volt néhány vicces helyzet amikor megtudták, hogy én éneklem Szabó Csillával a Kell még egy szó női duett változatát. De ezek is mind kedves élmények voltak.
Mi az a legfontosabb dolog, amit a sport fegyelméből és küzdeni tudásából át tudtál vinni a zenei pályádra és mi az, ami teljesen más szemléletet kívánt?
A céltudatosságot mindenképpen, és ehhez kapcsolódva azt a szemlélet, hogy a célok eléréséért tenni kell. Munkát, energiát, időt kell belefektetni ahhoz, hogy az ember fejlődni tudjon és elérje a kitűzött céljait. Még a tervezés is nagyon fontos, amit szintén a sportban tanultam meg, hiszen edzés terveink voltak rövid távra, hosszú távra. A zenében ugyanerre szükség van, megtervezni adott projekt eléréséhez a lépéseket.
Ami más a zenében, az a marketing. A sportban elég volt a jó teljesítmény. De a zenében sajnos ez kevés. Mert el is kell tudni adni. El kell juttatni az emberekhez, hiszen a zenében fontos szerepe van a közönségnek. A közönség ad értelmet bizonyos szempontból, főleg ha valaki ebből szeretne megélni hivatásként. Nekem ez utóbbi elég nehezen ment.
Az életed során többször is újrakezdtél, zenekarok, irányok, formációk. Mi segít abban, hogy ne félelemmel, hanem kíváncsisággal lépj bele az új fejezetekbe?
Az a helyzet, hogy általában nem volt bennem félelem, hanem inkább kíváncsiság, mert többnyire abbahagytam dolgokat, vagy kiléptem zenekarokból, és utána mindig jött valami más felkérés. Akár egy másik zenekarba, vagy valamilyen érdekes kihívás. A legnehezebb az utolsó időszak volt, amikor szólóban zenéltem zenész barátaimmal. Ez azért volt nehéz, mert itt egyedül enyém volt a felelősség. Egy zenekarban sokkal kisebb felelősség esett rám. Persze szerintem ez korfüggő is.
Fiatalabb koromban jobban bírtam a terhelést. Sportoltam, zenéltem, iskolába jártam egyszerre. Ma már kevesebbet vállalok. De az, ami mindig segített az az önismeret és a nyitottság.
Valahogy belülről mindig éreztem, hogy meddig érdemes csinálnom valamit.
Ha már nem okozott örömöt, vagy úgy éreztem, hogy nem tudok tovább fejlődni, akkor inkább abbahagytam, vagy kiléptem egy adott csapatból. A nyitottság pedig megadja azt a kíváncsiságot, ami az új dolgok tanulásához szükséges. Vannak még új kihívások az életben, amik foglalkoztatnak.
Az emberi lélek és viselkedés témakörével foglalkozó tanulmány, a „Sikerlélektan" mögött milyen személyes élmény vagy felismerés állt, amely miatt fontosnak érezted megírni és mit szeretnél, hogy ebből mások hazavigyenek?
Amikor a Sikerlélektant először megírtam, akkor volt bennem egy nagyon erős késztetés, hogy másoknak is átadjam azt, amit én megtanultam, és ami nekem megadta azt a fajta tudatosságot, amit én magam számára megvilágosodásnak neveztem. Tulajdonképpen először csak a saját belső békémet akartam megteremteni, és egy olyan belső boldogságot elérni, amely független a külső tárgyi dolgoktól, személyektől, körülményektől. Az a cél vezérelt, hogy másokat is hozzá segítsek ehhez a megvilágosodottság érzéshez.
Személyiségfejlesztő tanfolyamokon, illetve könyvekből állt össze a fejemben egy olyan tudásanyag, amely az én életemet annyiban változtatta meg, hogy sokkal magasabb nézőpontból kezdtem látni a valóságot. Megismertem és megértettem metafizikai törvényeket, Deepak Chopra „Az élet hét törvénye" című könyvéből, melyek az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak, s melyek megvilágították nekem az utat, hogy lényegében az Univerzumban minden annyira rendben van és harmóniában. S ha ezekkel a törvényekkel összhangban élünk, akkor mi is elérhetjük ezt a harmóniát. Persze ezeken a törvényeken kívül önismeretről, céltudatosságról, emberekkel való bánásmódról és még sok minden másról is szó van a Sikerlélektanban.
Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnod mindazt, amit a sportból, a zenéből és az életből tanultál: mi lenne az az üzenet, amit ma önmagadnak és másoknak is átadnál?
Amit én üzennék az embereknek az a következő:
Csinálják azt, amit szeretnek, ami örömöt okoz számukra, jó érzést keltő gondolatokra fókuszáljanak, törekedjenek a lelki béke megteremtésére a szeretet által, és önmaguk megismerésére is szánjanak időt azáltal, hogy időnként befelé hallgatóznak csendben saját lelki világukban, hisz önmagunk megismerése és szeretete a legfontosabb, mert akkor tudunk elfogadni és szeretni másokat is.
* Géczi Erika 1980-ban két válogató versenyen is első lett, de a nemzetközi tapasztalatok hiányára hivatkozva nem vitték ki az olimpiára. Világbajnokságon első alkalommal 1981-ben indulhatott Nottinghamban. Innentől kezdve a világversenyek állandó résztvevője volt. Az 1984-es olimpián a szocialista blokk bojkottja miatt nem vehetett részt, bár kivívta az indulás jogát párosban és négyesben. Pályafutását az 1988-as olimpián fejezte be, ezüstéremmel négyesben. 1983-ban megkapta az év női kajakozója címet.
