Többen megsérültek egy madridi bárban történt robbanásban
2025. szeptember 14. 14:07

Legkevesebb 25 ember megsérült, közülük többen súlyosan egy bárban bekövetkezett robbanásban Madridban szombaton - közölték a helyi hatóságok.

Az első hivatalos tájékoztatás szerint a szerencsétlenség a spanyol főváros Puente de Vallecas nevű kerületében működő vendéglátó-helyiségben történt kora délután.

Sajtóértesülések szerint a robbanás erejétől ledőlt a bár egyik belső fala, és kár keletkezett az épület lakásaiban is, amelyben a bár működött.

A lakókat a kiérkező hatóságok evakuálták, majd lezárták és biztosították az épületet. Átvizsgálták a bár romjait is további sérültek után kutatva. A spanyol közmédia (RTVE) azt jelentette, hogy senki sem rekedt odabent.

Több szomszédos épület is megrongálódott, a károk felmérésére drónokat is használnak. A robbanás helyszínét a hatóságok lezárták.

Az El País című napilap úgy tudja, hogy gázszivárgás okozhatta a robbanást.

MTI
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Bakondi György: fontos volt lezárni a határt a migránsok előtt
    Bakondi György felidézte, hogy 2015-ben 400 ezer ismeretlen személyazonosságú, többnyire fiatal férfi hatolt be Magyarország területére okmányok nélkül, szervezetten, bűnözők irányításával.
  • Závogyán Magdolna: A kincsek eredetiséget képviselnek
    A nyár elején több mint harmincezer karkötőt osztottak szét Magyarországon és Kárpát-medence szerte, a hétvégi budapesti rendezvényre pedig ötvenezer darabbal érkeztek. "A kis szalag vékony, de eltéphetetlen, amely identitásunkat, összetartozásunkat és a jövőbe vetett reményünket jelképezi" - fogalmazott Závogyán Magdolna.
  • Aranymisés magyar pap a Délvidéken
    Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
MTI Hírfelhasználó